Fidrich Ilona

Születési dátum:
1932.08.02.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
1983.10.10.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika tanár és alkalmazott matematikus - SZTE - 1959. (matematika tanári oklevelét 1958-ban kapta)
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1964 - Moszkvai Állami Egyetem (honosítva)

    A Kalmár László professzor által 1957-ben indított (számológépes) szegedi iskola első évfolyamán végzett a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). 1958-tól egy évet Tatabányán tanított matematikát. Közben megírta „Beindító programok az M-3 elektronikus számológépen” c. dolgozatát, melyet 1959-ben megvédve hazánk első (számológépes) alkalmazott matematikusa lett.

    Tatabányáról megpályázta és megnyerte a Kalmár László által kiírt gyakornoki állást. Professzorának ösztönzésére 1960-tól megkezdte aspiránsi tanulmányait a Moszkvai Állami Egyetemen. Disszertációjának témája a Dunai Vasmű (DV) termelési folyamatainak számítógépes szimulációja volt. Egy éven át dolgozott a DV-ben a szimulációs modellen, sok munkával gyűjtve hozzá az adatokat. A modellt aztán Moszkvában a SZTRELA-4 gépen programozta be. Disszertációját 1964-ben védte meg, megszerezve ezzel a matematikai tudományok kandidátusa címet, melyet még abban az évben honosított. Fidrich Ilonát a magyar számítástechnika egyik első kandidátusaként tartják számon.

    Dolgozott Szegeden a József Attila Tudományegyetemen (JATE), az MTA Számítástechnikai Központban (MTA SZK), a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban (BHG), az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) és a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) Elméleti Laboratóriumában.

    Az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) munkálataiban adatbázisokkal foglalkozott. elsősorban adatbázisok elméleti és gyakorlati, valamint szabványosítási kérdéseivel foglalkozott Az SZKI Elméleti Laboratórium programtervezési módszerekkel foglalkozó tevékenységébe is aktívan belekapcsolódott.

    Lásd még
    És ami még fontos
    • Fidrichica (ahogyan őt kortársai nevezték) fogalom volt: nagy munkabírású, mondhatni munkamániás, önzetlen és segítőkész ember, akit a kultúra iránti éhség mellett az első generációs értelmiség szorgalma és bizonyítási kényszere jellemzett.

    Létrehozva: 2016.01.23. 12:42
    Utolsó módosítás: 2024.06.25. 15:28