INTÉZMÉNYEK

Intézmények rovat

Ebben a rovatban a hazai informatika történetének számítástechnikai és szervezési vállalatainak,  hivatalok-államigazgatási-hatósági szerveinek, egyesületi-társadalmi szervezeteinek és oktatási intézményeinek munkájáról adunk áttekintést, első lépésben főleg a rendszerváltás, azaz 1990. előtt már működőkéről.

A táblázatokból elérhetők az adott szervezetekkel kapcsolatos leírások és további érdekességek (történetek, képek, kapcsolódó dokumentumok) is.

A gyűjtemény nem zárt, így további intézményekre vonatkozó adatok gyűjtése is folyamatban van. A jelenlegieket a következőként csoportosítottuk:

  • Vállalatok csoportba soroltuk azokat, amelyek  valamilyen informatikai terméket hivatásszerűen állítanak elő és/vagy üzemeltetnek, illetve informatikai szolgáltatást nyújtanak.
  • Hivataloknak tekintettük mindazokat a közigazgatási szervezeteket, amelyek elsőkként segítették elő az informatika fejlesztését és kutatását, illetve elterjedését.
  • A Társadalmi szervezetek között olyan társadalmi és civil szervezeteket mutatunk be, amelyek kiemelten támogatták az informatika fejlesztését és kutatását, illetve elterjedését.
  • Az Oktatási intézmények, pedig élen jártak a számítástechnika (később informatika) oktatásában és/vagy ilyen témákban jelentősebb kutatási projekteket valósítottak meg.

Ha a kedves olvasó tud segíteni a további gyűjtésben, illetve a meglevők – különös tekintettel a “csak” beazonosított intézmények – pontosításában, kérjük, hogy a rendelkezésre álló adatokat az oldalsáv Üzenetküldés gombjával előhívott adatűrlapon keresztül adja meg. Minden beküldött adatlapot előre is köszönünk.


Létrehozva: 2016.06.15. 21:45