Gyimóthy Tibor

Születési dátum:
1953.09.25.
Születési hely:
Tata
Végzettség, szakképesítés:
  • programtervező matematikus - JATE - 1981.
  • Tudományos fokozat:
    MTA levelező tagja - 2019

    A Kalmár László által irányított MTA-SZTE (SZTE: Szegedi Tudományegyetem) Automataelméleti Kutatócsoportban kezdett el dolgozni majd az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportban folytatta munkáját. 1998-2002 között Széchenyi Professzori díjban részesült. 2003 óta az SZTE Informatikai Intézetében a Szoftverfejlesztés Tanszéket vezeti. A tanszéken projekt alapú oktatási stratégiát valósított meg: a tehetséges hallgatók a hagyományos egyetemi oktatás mellett valódi feladatok során szereznek fejlesztési kompetenciákat. 2017-től az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport vezetője.

    Kezdeti kutatási területe a fordítóprogramok olyan célú optimalizálása volt, amelynek segítségével elérhető a generált kód memória- és energia-felhasználásnak csökkentése. Öt alkalommal volt programbizottsági tagja az International Conference on Compiler Construction nemzetközi konferenciának, ami az adott terület egyik legjelentősebb tudományos fórumának számít. 1996-ban a konferencia programbizottságának elnöke volt.

    Később kutatásának fő iránya az informatikai rendszerek minőségi problémáinak feltárása, ami magában foglalja a biztonsági és karbantarthatósági kérdések kezelését is. A kutatási terület elméleti alapjául szolgáló programszeletelési módszerek kidolgozásában jelentős szerepe volt. A mesterséges intelligencia, azon belül a nyelvtechnológia és a gépi tanulás alkalmazásai lehetőségeit is intenzíven kutatja a szoftverfejlesztés különböző területein.

    2008-ban megszerezte az MTA doktora címet, míg 2019-ben az MTA levelező tagjává választották.

    Az MTA Matematikai és Természettudományi Kuratóriumának tagja (2006-2008); az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Elektrotechnikai-Elektronikai Bizottságának tagja (2008-2010); a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Matematikai Bizottságának (2008-2010), majd Műszaki Bizottságának tagja (2011-2017); az MTA Informatikai- és Számítástudományi Bizottság elnöke (2009-2017); az OTKA Matematikai Bizottságának tagja (2015-2017), az MTA Matematikai Doktori Bizottságnak tagja (2009-).

    Négy alkalommal volt programbizottsági tagja az International Conference on Software Engineering (ICSE) konferenciának, ami a világ legjelentősebb tudományos fórumának számít a szoftverfejlesztés területén. Az European Software Engineering Conference (ESEC)/ ACM Foundations of Software Engineering (FSE) konferencia elnöke volt 2011-ben. Az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) Computer Society Central and Eastern European Initiatives Committee elnöke volt (1999- 2001).

    A Bélády László vezetésével 2002-ben az NJSZT keretében létrejött hazai Szoftvertechnológiai Fórum tudományos rendezvénysorozat munkáját több éven keresztül irányította.

    Kitüntetései: Kalmár-díj (NJSZT, 1997); Akadémiai díj (MTA, 2011); az International Conference on Software Maintenance konferencián az utóbbi 10 év legnagyobb hatású cikkének díja (2012); Gábor Dénes-díj (Novofer Alapítvány, 2013); Szent-Györgyi Albert-díj (emberi erőforrások minisztere, 2015); Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetés (2021).


    Létrehozva: 2018.03.20. 15:38
    Utolsó módosítás: 2024.04.25. 16:45