Inzelt Péter

Születési dátum:
1944.10.08.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2019.06.23.
Végzettség, szakképesítés:
  • vegyipari kibernetikus - Mengyelejev Kémiai Technológiai Intézet (Moszkva) - 1968.
  • gazdasági mérnök - BME - 1988.
  • könyvvizsgáló - 1995.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1987 – Műszaki tudomány

    Diplomamunkáját a Vegytervben készítette, a számítógépes szimulációval foglalkozó csoportnál. 1968-ban, korábbi témavezetője hívására, az MTA Automatizálási Kutató Intézetébe (AKI) került, a Folytonos Folyamatok Irányítása osztály tudományos gyakornokaként. Részt vett a Dunai Kőolajipari Vállalat 1 millió tonna/év kapacitású atmoszférikus-vákuumdesztillációs üzemének irányításának munkálataiban – 1973-tól már az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) utódintézetben.

    Az 1970-es évek közepétől került kapcsolatba az SZTAKI-ban működő szakszervezeti bizottsággal, amelyben aztán a bérfelelősi tisztséget is elvállalta, majd 1985-1987-ben az Szakszervezeti Bizottság titkári feladatait is ellátta. A gazdasági, gazdálkodási kérdésekkel kapcsolatos érdeklődése okán 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Gazdasági Karán gazdasági mérnök másoddiplomát szerez.

    A SZTAKI-ban 1981-től tudományos osztályvezető, 1987-től gazdasági igazgató-helyettes volt. Osztályvezetőként, az 1980-as évek első felében a következő nagyobb projekteket irányította: az országos nagynyomású gázvezeték hálózatirányítási rendszere az ország öt különböző pontján lévő irányító központtal, a Paksi Atomerőmű 3.-4. blokkja irányítási rendszerének kidolgozása, a tréning-szimulátor finnországi fejlesztése, később az erőművi szintű felügyeleti rendszerek kidolgozása.

    1987-ben 2015-ig az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) és az MTA anyagi támogatásával létrejött KF Infrastruktúra Kft.-nek 2004-ig volt ügyvezető igazgatója. Ügyvezetői minőségében elkészítette az egyik legelső hazai világbanki tendert, mellyel a cég elnyert 150 millió dollár hitelt; ennek segítségével ki fejlesztették az IBM számítógépes hálózati rendszert. Közben, 1972-ben felsőfokú közgazdász szakos oklevelet szerzett a Purdue Universityn, Crannert School of Management (USA).

    Az 1993-tól az MTA SZTAKI igazgatója volt. 1994-ben – elsőként a volt szocialista országok közül – az intézetet tagjává választja az ERCIM (European Research Consortium of Informatics and Mathematics), amely 2000 körül felvállalja a World Wide WEB (W3) európai képviseletét; 2003-ban a SZTAKI rendezte meg Budapesten a W3 3. kongresszusát.

    Mindeközben az ELTE informatika doktori iskolájának oktatója volt; címzetes egyetemi tanára.

    Elnöke volt az MTA Vagyonkezelő Kuratóriumának, titkára a Költségvetési Bizottságnak, tagja az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetői Tanácsának, az Automatizálási és Számítástechnikai Tudományos Bizottságnak. Tagja, majd 2000-2016 között elnöke volt az NJSZT Felügyelő Bizottságnak. Elnökségi tagja volt a Magyar Innovációs Szövetségnek 2011-től tagja a Novofer Alapítvány Kuratóriumának.

    Kitüntetései: a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2003); Széchenyi-díj (2007); az MTA Pro Scientia Hungarica érme (2014); a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetése (2015); Neumann-díj (NJSZT, 2015).

    És ami még fontos
    • MBA (Master of Business Administration) – Crannert School of Management, Purdue University (USA) – 1992.
    • 1998-től egy ideig betöltötte a Budapesti Tenisz Szövetség elnöki tisztét.

    Létrehozva: 2017.11.10. 18:34
    Utolsó módosítás: 2024.04.25. 11:21