Quittner Pál

Születési dátum:
1936.10.16.
Születési hely:
Brassó
Halálozási dátum:
2022.12.25.
Végzettség, szakképesítés:
  • fizikus - ELTE - 1960.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1968

    1960-1970 között az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) tudományos munkatársaként kísérleti neutronfizikával, aktivációs analízissel, nukleáris mérések számítógépes kiértékelésével foglalkozott. Nagytisztaságú anyagok szennyezéseinek meghatározására dolgozott ki ipari méretekben is alkalmazott nukleáris eljárásokat. 1968-ban megszerezte a fizikai tudományok kandidátusa fokozatot. – 1968-1969-ben az USA-ban Ford ösztöndíjas volt.

    1970-1971 között a Pénzügyminisztérium Számítóközpontjának osztályvezetője volt. 1971-1974 között a Számítástechnikai Oktatási Központ (Számok) igazgatóhelyettese, az ENSZ-projekt magyar vezetője. 1975-től 1984-ig az Egyetemi Számítóközpont főosztályvezetője. 1985-1989 között a Magyar Televízió Szervezési és Számítástechnikai főosztályának a vezetője volt.

    1990-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (BKE) docense, 1997-től egyetemi tanár. Fő feladata az adatbázisok és adatbázis kezelő rendszerek elméleti és gyakorlat-orientált tananyagának kidolgozása, megszervezése és oktatása volt.
    2006-tól a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) professzor emeritusa.

    1975-1976 között az újvidéki, 1987-88 között a hamburgi egyetem vendégprofesszora volt. 1980-1981 között a Mongol Nemzeti Számítóközpontot létrehozó ENSZ projekt vezetője, az ENSZ fejlesztési programjának (UNDP) mongóliai ügyvivője. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szakértője Zaire-ben (1976-1977), Mongóliában (1978, 1979), Sri Lankában (1982-1983) és Kubában (1984). Feladata volt a nukleáris laboratóriumok számítógépesítése.

    1992-2000 között az IBM magyarországi és közép-európai oktatásában (Academic Initiative) vett tevékenyen részt. 1994-tól 2004-ig nagy német pénzintézetek és a Deutsche Telekom adatbázisainak tervezésében és működtetésében működött rendszeresen közre szakértőként.

    Kutatási területei: gamma- és neutron spektroszkópiai, aktivációs analitikai módszerek kidolgozása, számítógépes kiértékelése; információs rendszerek, adatbázisok tervezése, hatékony működtetése.
    20 könyv, 80 tudományos közlemény szerzője, 2 iparilag hasznosított szabadalom tulajdonosa.

    1973-1978 között az MTA Számítástudományi Bizottságának tagja. 1991-1997 között az IBM Academic Initiative Steering Committee tagja.

    Kitüntetései: Televíziós Nívódíj (1978); Mongol Köztársaság Statisztikai Hivatalának Díja (1981).

    És ami még fontos
    • 1959 óta aktív versenybridzsező; 1967 óta folyamatosan az első osztályban játszott, ahol ő volt a legidősebb aktív versenyző. Legjobb eredményei: magyar bajnokcsapat tagja, az országos páros bajnokság első osztályában 6. hely (három alkalommal).

    Létrehozva: 2015.11.16. 10:10
    Utolsó módosítás: 2024.05.03. 14:14