Dinya Elek

Születési dátum:
1949.11.10.
Születési hely:
Endrőd
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - ELTE - 1984.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1984. - (orvostudományok)

    1985-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Számítástechnikai Központ tudományos munkatársaként a biológiai és élettani kutatásokat támogatta matematikai és biostatisztikai módszerekkel. Később a Számítóközpont Kutatási és Oktatási Osztálya tudományos osztályvezetője lett (egyik fő kutatási területe a tüdőrák időbeli előjelzése és szűrési módszerének korszerűsítése volt, amihez kollegáival az 1990-es évek elején PC-re adaptált szűrőrendszert fejlesztett ki – ezt Budapest területén 6 szűrőállomáson alkalmazták; kandidátusi disszertációját is e témában védte meg).

    2010-ben vette át a – későbbi nevén: – Semmelweis Egyetem (SE) Egészségügyi Közszolgálati Karán az egészségügyi szervező szak képzési intézetének igazgatói megbízását, és lett egyúttal a kar dékánhelyettese. A SE-n saját PhD programja van orvosi informatika területen. 2013-ban egyetemi tanári kinevezést, 2019-ben pedig professor emeritus címet kapott.

    Hosszú ideig gyógyszerkutatással is foglalkozott, és e területről könyvet szerkesztett (Humán gyógyszerfejlesztés, Medicina kiadó, 2006).

    Az SE-n graduális képzésben és önálló PhD kurzusban a biostatisztika tanítási módszereinek fejlesztése tárgyat oktatja. A Pázmány Péter Egyetem Informatikai Karán mintegy 10 évet oktatott biostatisztikát bionikai mérnök hallgatóknak.

    Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek volt tagja, vagy vett részt tevékenységében: Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) Orvos-biológiai Szakosztálya (vezetőségi tag); az Orvosi Informatikai Szakmai Kollégium tagja; a Veszprémi Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Informatikai Munkacsoport tagja volt; alapítója volt a hazai Klinikai Biostatisztikai Társaságnak.
    2016-ban a Semmelweis Egyetem „Pro Universitate” díját kapta.

    És ami még fontos
    • Küzdősportokat művel és oktat.

    Létrehozva: 2023.04.19. 18:00
    Utolsó módosítás: 2024.05.20. 18:22