Nyíry Géza

Születési dátum:
1942.06.10.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
2010.11.23.
Végzettség, szakképesítés:
  • mérnök-közgazdász - Moszkvai Gazdaság-statisztikai Intézet - 1967.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1979 - Moszkva - Közgazdaság-tudomány

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ösztöndíjasaként tanult a Moszkvai Gazdaság-statisztikai Intézetben. Hazatérte után rövid ideig a KSH-ban dolgozott.

    Később Szentiványi Tibor hívására az Információ Feldolgozási Laboratóriumhoz (Infelor), került. 1976-ig itt dolgozott munkatársként, majd igazgatóhelyettesként.
    1976 és 1979 között az Infelor utódintézeténél, a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézetnél (Számki) volt általános igazgatóhelyettes.

    1979-1982 között az Országos Számítógéptechnikai Vállalat (OSZV) igazgatóhelyettese, majd igazgatója volt. Az OSZV-nek a Számítástechnika Alkalmazási Vállalatba (Számalk) történő beolvadását követően 1985-ig a Számalk egyik igazgatója, majd vezérigazgatóhelyettese volt.

    1986-1990 között az Állami Számítógépes Szolgálat (ÁSZSZ) igazgatója, majd 3 évig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) munkatársa volt.

    Vezetői munkája mellett tudományos pályáját is fontosnak tartotta. Sokat tett a hazai szakmai felsőoktatás fejlesztéséért, nemzetközi módszertani anyagok magyarításáért. A közigazgatás szakemberei és magánvállalatok számára is rendszeresen végzett informatikai ellenőrzési oktatásokat.
    1979-ben Moszkvában lett kandidátus,1990-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE) címzetes egyetemi docense, míg 2002-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) címzetes főiskolai tanára.

    2002-2010 között a Hírközlési Felügyelet (HIF) vezető munkatársa, 2002-től az IN-AUDIT Kft.-ben ügyvezető-partner is volt.
    2002-től országos informatikai rendszerek megvalósítását kontrollálta, a főváros és több minisztérium informatikai auditját végezte, emellett jelentős szerepet vállalt az elektronikus aláírás hazai bevezetésében.

    Az 1970-es évektől résztvevője volt az NJSZT munkájának. Az 1990-es évek közepétől aktívan részt vett szűkebb szakterülete, az Information Systems Audit and Control Association (ISACA) hazai szervezetének, az ISACA Magyarországnak a megalakításában és a sikeres, 350 fős szervezetté építésében. Hosszú éveken keresztül megbecsült elnöke volt a szervezetnek. Több nemzetközi ISACA díjat is kapott ebben az időszakban.


    Létrehozva: 2016.05.21. 12:10
    Utolsó módosítás: 2024.03.23. 20:25