Rényi Gábor

Születési dátum:
1949.01.14.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2023.12.31.
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - Kharkiv Engineering and Economic Institute (KhEEI) - 1972.
  • Tudományos fokozat:
    PhD - 2000. - Kharkiv National Economic University (KhNEU)

    Az Építéstudományi Intézetben (ÉTI) tudományos munkatárs (1972-1978), az Mechanikai Művekben helyettes kereskedelmi igazgató (1978-1981), a Skála-Coopnál igazgató és innovációkért felelős vezető (1981-1983).

    1983-ban részt vett a Novotrade Rt. megalapításában. Az 1948 utáni első, részvénytársasági formában megalakult magyar gazdasági társaság alapító ügyvezetője és Igazgatóságának elnöke volt 1990-ig.
    Már korábban, 1981-ben részt vett az egyik legsikeresebb magyar logikai játék (Bábel torony) fejlesztésében, gyártásában és nemzetközi értékesítésében, valamint szerepet játszott az első magyar hand-held elektronikai játék, az XL-25 nemzetközi piaci bevezetésében.

    Irányítása alatt a Novotrade Rt. a világ egyik legnagyobb, önálló, játékszoftver fejlesztő cége lett, amelynek nevéhez számtalan sikeres videójáték fűződik. E játékok ZX Spectrum, Commodore, Atari, Apple, Amstrad, MSX és Enterprise gyártmányú házi-számítógépeken, IBM PC-n és Sega, Nintendo, Sony játékkonzolokon működtek.
    Létrehozta a Novotrade Internationalt, amely később Appaloosa néven vált világhírűvé. Irányítása alatt készítette el a Novotrade szoftverfejlesztő csapata a Borland cég Quattro nevű ismert szoftverét, amely a Lotus után és az Excel előtt a világ leggyakrabban használt táblázatkezelője (ún. spreadsheet software) lett.
    Ugyanakkor hosszú ideig a cég képviselte Magyarországon a Microsoft-ot, az Ashton Tate-et és más neves szoftverfejlesztő cégeket. Elsőként szervezte meg, hogy a magyar játékfejlesztők bekapcsolódjanak az amerikai egyetemeken 1986-ban már működő internetbe, amelyre kezdetleges modemen keresztül Budapestről a Szilikon-völgy fejlesztőivel rendszeres adatcserét végezhettek.
    A Novotrade kb. 1 millió kötet számítástechnikai könyvet adott ki Magyarországon, amelyek csak otthoni (kis-)számítógépekkel foglalkoztak. Szervezésében került a német és angol piacra a ZX-81-re épített Muzix gép.

    Irányítása alatt jöttek létre Delta-Soft és Okta-Soft márka-nevekkel a legnagyobb magyar oktatói szoftver stúdiók. Számtalan üzleti, komplex könyvelési és számviteli program, logisztikai, folyamatirányítási szoftver és kapcsolódó hardver fejlesztését és értékesítését indította el a házi számítógépek alkalmazásával. Ezek ún. „polcról kapható” szoftverek és hardverkiegészítők voltak, és nagyban segítették az általánosan használható rendszerek tömeges elterjedését Magyarországon.

    1984-től megszervezte azokat a specializált, szak kiskereskedelmi egységeket, ahol számítógépeket, szoftvereket, add on-okat és könyveket lehetett kapni (ezek voltak a: Novotrade 2C áruház (Commodore), az Atari és Apple üzlet, majd a Novotrade PC szalon). Tömegesen vezette be már 1985-től a számítógépek lízingjét is, amely addig ismeretlen pénzügyi forma volt Magyarországon; a finanszírozást bankokkal oldotta meg.

    Alapítója volt a nemzetközileg sikeres ASK szoftverfejlesztő cégnek (alakfelismerés; tömeges laboratóriumi vizsgálatokhoz fejlesztett szoftver és hardver; szoftverfejlesztés speciális mérleg-rendszerekhez). Betársult és többségi tulajdonosa lett az Andromeda csoportnak, amely Angliában az egyik legnagyobb disztribútora volt a Sony Playstationnek és más szoftvereknek. Megalapította a japán Roland céggel közösen az Intermusica Kft.-t, amely Kelet-Európában értékesítette az elektronikus hangszereket.

    Nevéhez fűződik az első magyarországi iparági méretű, IBM-el közösen fejlesztetett business-to-business (B2B) alkalmazás megvalósítása: a Sunbooks nagykereskedelmi rendszer, amely fel is került az IBM nemzetközi referencia listájára. A Sunbooks Könyvkereskedelmi Kft. 1999-ben alakult, és 2000-ben kezdte üzemszerű működését. A hazai könyvpiacon elsőként egy teljesen új, on-line B2B üzleti modellt vezetett be.
    A rendszer felhasználói a könyvpiac szereplői voltak: közel 2.000 könyvkiadó és 5.000 könyv- kiskereskedő kapott e rendszer segítségével nagykereskedelmi szolgáltatásokat. A Sunbooks az interneten beérkezett elektronikus megrendelések alapján, magas raktárral, automatikus kiszedési rendszerrel logisztikai partnerén (kezdetben a Magyar Postán, később az ATI Depo-n) keresztül biztosította a könyvek szakszerű tárolását és kiszállítását 24/48 órán belüli helyszíni teljesítéssel.

    1991 és 2011 között a tőzsdén jegyzett Novotrade Befektetési Nyrt., illetve annak jogutódja, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. elnök-vezérigazgatója volt. 2011-től a Novotrade Investment Company (Schweiz) AG tulajdonosa és ügyvezetője volt.

    2013-tól a Happy Business Services Zrt. tulajdonosa, egyben az igazgatóság elnöke volt.
    2015-2019 között a G-patent Iparjogi Kft tulajdonosa és ügyvezetője.
    2016-tól az Urosystem Kutató Fejlesztő Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője volt.

    És ami még fontos
    • Az LSI Számítástechnikai Oktató Központ Alapítvány alapítója és a kuratórium tagja volt. (2020-as közlés.)

    Létrehozva: 2020.04.21. 15:51
    Utolsó módosítás: 2024.05.15. 14:17