Hivatkozási név: MM

Művelődésügyi Minisztérium

Típus:
Hivatal
Alapítás időpontja:
1957
Címe:
Alapítók:
  • Magyar Állam
  • Tevékenység legfőbb céljai, területe

    Igazából a számítástechnika szempontjából a 80-as 90-es évek a relevánsak, így az oktatás és a számítástechnika kapcsolata, tanárok képzése és az iskola számítógép program. Továbbá a 80-as években a tudományos kutatás állami finanszírozásának a kiterjesztése az elinduló Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv (OTTKT) keretein belül.

    1980-ban megalapította a Tudományszervezési és Informatikai Intézetet, amely lényegében levezényelte az iskola számítógép programot.

    Felső vezetői
    • Kónya Albert, miniszter 1957
    Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
    • Szentágothai János, Tudománypolitikai Bizottság elnök 1980-as évek
    • Bencédy József, Tudománypolitikai Bizottság titkár 1980-as évek
    • Jáki László, Tudománypolitikai Bizottság szervezőtitkár 1980-as évek
    • Páris György, az iskola számítógép program minisztériumi szintű irányítója, főosztályvezető, majd a TII igazgatója 1980-1990.
    Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek
    n.a.
    Átalakulások

    1957-ben az Oktatásügyi Minisztérium és a Népművelési Minisztérium egyesül Művelődésügyi Minisztérium néven

    1974június 21-én a Művelődésügyi Minisztérium ketté vált: létrejött az Oktatásügyi Minisztérium és a Kulturális Minisztérium

    1980június 27-én az Oktatásügyi Minisztériumot és a Kulturális Minisztériumot összevonták Művelődési Minisztérium néven

    Érdekességek

    A hazai számítástechnika oktatásában volt meghatározó szerepe, hiszen a minisztériumhoz tartozott az iskola-számítógép program (ld. még Tudományszervezési és Informatikai Intézet -TII_ leírásában), melynek köszönhetően az iskolák számítógépekhez jutottak és megkezdődhetett Magyarországon a széleskörű számítástechnika oktatás 1990-es évek.

    A 2000-es években indította múzeumok, könyvtárak digitalizálását és bekapcsolódást a NIIF-be.


    Létrehozva: 2016.06.26. 13:29
    Utolsó módosítás: 2024.05.16. 14:38