Gesztelyi Ernő

Születési dátum:
1923.04.05.
Születési hely:
Szerencs
Halálozási dátum:
1991.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár - ELTE - 1950.
  • Tudományos fokozat:
    MTA doktora - 1984 - Matematikai tudomány

    Az egyetem elvégzése után 2 évig a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) Matematika Tanszékén volt tanársegéd. 1952-től a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, majd 1953-1960 között a mezőtúri Teleki Blanka Leánygimnáziumban tanított. 1960-1962 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) Természettudományi Karának (TTK) Analízis Tanszékén volt tanársegéd, egyetemi adjunktus, majd 1969–1973 között egyetemi docens.

    1973-ban megszervezte a KLTE Számítástudományi Tanszékét, amely Debrecenben hosszú ideig az egyetlen informatikai oktatási egység volt. Megalakulásától kezdve vezette a tanszéket (1985-1993 között már egyetemi tanárként). A programozó matematikus (BSC) szak ekkor teljesedett ki, és szakmai irányításával indult el a programtervező matematikus (MSC) szak beindítására. Számos jegyzetet írt munkatársaival az új szakok hallgatói számára.

    1962-től egyetemi doktor. 1968-ban a matematikai tudomány kandidátusa. 1984-ben szerezte meg a matematikai tudomány doktora címet és nevezték ki egyetemi tanárnak.

    Fő eredményeit a Mikusinski-féle operátorelméletben érte el, azonban később érdeklődése a rendszerelmélet, illetve a színelmélet felé fordult. A színérzékelés matematikai leírásának terén ért el nemzetközileg is jelentős eredményeket, de foglalkozott automataelmélettel és a digitális képfeldolgozás alapjaival is.

    1978-tól a Bolyai János Matematikai Társulat elnökségi és választmányi tagja, 1980-től a Debreceni Akadémiai Bizottság Matematikai–Fizikai Szakbizottság Számítástudományi Munkabizottságának elnöke, az NJSZT tagja volt.


    Létrehozva: 2016.06.23. 16:34
    Utolsó módosítás: 2024.03.29. 17:39