Révész György

Születési dátum:
1934.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - ELTE - 1956.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1968 – Matematikai tudomány

    Tudományos gyakornokként kezdte pályáját az ELTE-n. 1960-tól az MTA Számítástechnikai Központjában (MTA SZK) az M-3 számítógép programozói csoportban dolgozott, ahol fordítóprogramok készítését kezdeményezte. Kalmár László aspiránsaként 1968-ban szerzett kandidátusi fokozatot; disszertációjának címe: „Egy univerzális értelmező programról”.

    Dolgozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) programozási csoportjának vezetőjeként. 1971-től az Információ Feldolgozási Laboratórium (Infelor) osztályvezetőjeként irányította az EMG 830 számítógép Mini-COBOL fordítóprogramjának kifejlesztését. Ez után a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) vezetői megbízást kapott: az R10 szoftver fejlesztését koordinálta és magyar tag volt az ESZR szoftver szakértői tanácsában.

    1961-ben jelent meg fordítása a “Jelentés az ALGOL 60 Algoritmikus Nyelvről”, melyben több új szakkifejezést vezetett be a magyar nyelvbe. 1977-ben megjelent „Bevezetés a formális nyelvek elméletébe” c. könyve, amely 10 évig meghatározó alapmű volt a hazai egyetemi képzésben; angol nyelvű változatát számos külföldi egyetemen is használták.

    1980-ig tartó hazai szakmai pályáját végül az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) tudományos főmunkatársként és osztályvezető-helyettesként fejezte be. Itt kezdett el foglalkozni a lambda kalkulussal.

    1981-tól 2018–ig az Egyesült Államokban élt. Különböző egyetemeken oktatott, valamint kutatóként dolgozott az IBM T. J. Watson Research Centerben, ahol a lambda kalkulussal foglalkozott: Church 1930-as években kidolgozott kalkulusának axiómáit átalakította, és két új axiómával kibővítve a funkcionális nyelvek modellezéséhez alkalmassá tette. (Ezt az eredményt azóta is sokan hivatkozzák.) Végül a Charlotte-ban lévő Észak-Karolinai Egyetem Számítógép-tudományi Tanszékén volt tanszékvezető, majd egyetemi tanár; professor emeritusként még 10 évig oktatott.

    Lásd még
    És ami még fontos
    • Nős; 3 fia, 12 unokája és 3 dédunokája van. (2018-as közlés.)
    • Hobbi: kertészkedés.

    Létrehozva: 2018.11.17. 13:26
    Utolsó módosítás: 2024.06.07. 23:30