Körösztös Vince

Születési dátum:
1941.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
2017.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök

  • A számítástechnikával 1966-ban kezdett el foglalkozni a Dél-dunántúli Áramszolgáltató vállalatnál (DÉDÁSZ); az áramszolgáltatók közül elsőként itt létesítettek számítóközpontot. Üzemeltetési vezetőként részt vett a tervezésben, a Robotron R21 számítógép telepítésében és üzembe helyezésében, és több alkalmazói program bevezetésében is. 1973-ban itt készült elsőként, kísérletként, választási névjegyzék számítógéppel.

    Az 1970-es évek közepétől a szekszárdi Tolna Megyei „Balassa János” Kórház egészségügyi rendszereinek egyik megalapozója, a számítástechnikai részleg első vezetője volt. Számos cikke jelent meg ekkoriban a számítógépek alkalmazása az egészségügyben, az adatbázisok kialakításának problémái, a mikrofilm alkalmazása az egészségügyben témákról.

    A 80-as évek elejétől a Videoton Számítástechnikai Gyára Pécsi Vevőszolgálati üzemegységének vezetőjeként a Dél-Dunántúl kereskedelmi, műszaki hardver- és szoftver-szervizéért volt felelős. A vevőszolgálat feladata volt még a felhasználói igényeket kielégítő szoftverek készítése, biztosítva ezzel is a kulcsrakész számítóközpontok átadását.

    1978-1981 között az NJSZT Tolna megyei szervezetének volt az elnöke. Az NJSZT Elnökség és az Ügyvezető Elnökség tagja volt egy időben.
    A Szervátültetettek Dél-dunántúli Kulturális és Sport Egyesületének elnöke is volt.

    Munkásságáért az NJSZT 1988-ban Neumann-díjban részesítette.

    Lásd még

    Létrehozva: 2020.11.21. 21:36
    Utolsó módosítás: 2024.04.23. 22:50