Hivatkozási név: Unisoftware

UniSoftware Rendszerház Kft.

Típus:
vállalat
Alapítás időpontja:
1994
Címe:
1999 nyár végén új telephelyre, költöztek, a Lurdy Házban béreltek 1700 négyzetméteres irodába mint a Debis IT Services Unisoftware Kft.
Alapítók:
  • Vinkovits László - ügyvezető igazgató
  • Tevékenység legfőbb céljai, területe

     

    Az Unisoftware induláskor  “nehezebb” utat választotta nem HW értékestéssel foglakozott hanem olyan szoftver fejlesztésekkel amelyek a megrendelő működési folyamtába beépülve hasznot hoztak nekik.

    A cég a Debissel együtt az ipar, a távközlés, a pénzügyi szolgáltatások, a kereskedelem, a szállítás, a tömegközlekedés és a kormányzati-közszolgálati szféra területén kínálja informatikai rendszercsomagjait.

    A legfontosabb célok közé tartozik még, hogy a vállalat vezető fővállalkozó legyen a kormányzati/közszolgálati, pénzügyi szolgáltatási és közlekedési ágazatokban.

    A cég jelentős sikereinek köszönthető, hogy 1998-1999-ben a német Debis céggel összeállva a Debis IT Services Unisoftware szolgáltatása a széles körű informatikai megoldások tanácsadására (Plan), fejlesztésére (Build) és üzemeltetésére (Run) is  kiterjedt.  A német társvállalatnál már ebben az időszakban  is jelentős (mintegy 64 százalékos) részt képviselt az üzemeltetés, és kitűzött cél, hogy Magyarországon a Run árbevétel 2002-re megközelítően 30 százalékot képviseljen. Az anyavállalat 2002-re azt is fő feladatának tekinti, hogy a megrendelések felét külföldre végezzék, s ezáltal Európa vezető – gyártótól független – informatikai szolgáltatójává váljanak, mintegy 10 milliárd márkás árbevétellel.

    Felső vezetői
    • Vinkovits László, úgyvezető igazgató 1994-2004
    • Vinkovits László, Debis IT Services Magyarország holding ügyvezetője is. 1999-tól
    • Mátyásfalvi János, kereskedelmi igazgató (sales-marketing vezető) 1998-tól
    • Werner Straubinger, tervezésért, controllingért felelős ügyvezető 1999-től már Debis IT Services Unisoftware
    Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
    n.a.
    Számítástechnikai alkalmazottak száma
    1999 kb. 70 fő
    Árbevétel
    DITSU 1998-ban 2,4 milliárd forint forgalmat ért el, 2000: 4.1 mrd Ft-os árbevételt realizált 2000-ben, míg az árbevétel arányos nyeresége 10% felett volt. . A forgalom megoszlását tekintve a rendszerintegráció áll a vezető helyen, árbevételük negyede származott integrált vállalatirányítási rendszerek telepítéséből. 2001. az első félévi árbevétel 5,2 millió euró volt.
    Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek

    Fejlesztő eszközként a Uniface 4GL technológiát képviselték a Debis IT Services (Daimler Inter Services) legnagyobb német rendszerház partnereként.

    Az Unioftware és majd  Debis IT Services Unisoftware Kft., nagyobb projektjeiből kiemelendő: a Posta, az ÁPV Rt. említhető példaként, ahol a pénzügyi-controlling rendszerhez a Business Assistant megfelelő moduljait vezeti be a cég. A pénzintézeti alkalmazások egy viszonylag új üzletágat jelentenek a Debis IT Services Unisoftware Kft. életében, s a frankfurti Banki Kompetencia Központtal máris dolgoznak egy nagyszabású feladaton a CIB Banknál. A Debis klasszikusnak számító szakterülete a közlekedés. Itt a BKV meghódítása után a Volán-vállalatoknál építkezett a Debis IT Services Unisoftware Kft., elsőként a Kisalföldi Volánnál kezdték meg az SAP bevezetését, de sikeres előrehaladott tárgyalások folytattak a Pannon Volánnál, a Volánbusznál, a Tisza Volánnál, a Borsod Volánnál, az Alba Volánnál és a Vértes Volánnál is.

    Westel 900-tól, a TVK-tól, Pannon GMS-től, OTP-től . általános irodai ügyviteli rendszerek “testre szabására” kapott megbízást a DITSU.

    A gazdasági rendszerek terén az SAP R/3-ra és a Business Assistantra támaszkodnak, ehhez csatlakozhatnak az Uniface célrendszerek, a Staffware workflowra épülő kiszolgáló rendszerek, a PCDOCS-dokumentumkezelés, a Fulcrum-információkezelés, illetve a CA Unicenterével megvalósított rendszerfelügyelet, a CompuWare EcoSystems által biztosított üzembiztonság, adatvédelem. Mindezt a Debis IT Services Unisoftware Kft. puzzle-szerűen építi egybe, valódi rendszerintegrátorként rakva össze a gazdasági alapfolyamatok köré épülő cél-, irodai, rendszerfelügyeleti és biztonsági rendszereket.

    Átalakulások

    Vinkovits László 1994-ben megalapította az Unisoftware Rendszerházat, amelynek 90 százalékát 1998-ban a német piac egyik vezető IT-szolgáltatója, a Debis Systemhaus szerezte meg. Attól kezdődően a Debis IT Services Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, s vezetője maradt a 2001 januárjától részvénytársasággá alakuló cégnek is.

    A cég magyar leányvállalata, a debis IT Services Unisoftware Kft. (DITSU) 1998 őszén alakult, magába olvasztva az Unisoftware Rendszerház Kft.-t.

    Ez az esemény a napfogyatkozás, amely három bolygó ritka, a mi életünkben már nem is ismétlődő együttállását jelenti. Az Unisoftware Rendszerház Kft. tulajdonosainak és munkatársainak életében feltehetően soha meg nem ismétlődő folyamat az, ami 1999 első félévét jellemezte: a tavaly év végi akvizíciót követően a cég beolvadt a Debis IT Servicesbe, Németország legnagyobb, gyártótól független információtechnológiai szolgáltatójába, a DaimlerChrysler Services (Debis) AG konszern tagjába. Ezt az egyszeri és megismételhetetlen folyamatot egy mindannyiunk életében csak egyszer bekövetkező eseményhez kívánja kötni a Debis IT Services Unisoftware Kft.: az SAP Hungaryvel és a Microsoft Magyarországgal (mint az egyedülálló együttállás másik két szereplőjével) közösen egy hajókirándulásra invitálja üzletfeleit, hogy a teljes napfogyatkozás térségéig való elhajózás során együtt tekintsék meg a partnerekkel ezt az egyszeri és életünkben már megismételhetetlen természeti jelenséget.

    A debis IT Services Unisoftware Kft. (DITSU) megvette az Eurorg Consulting Kft.-t. A DITSU-n belül az Eurorg korábbi ügyvezetője, Pék Sándor veszi át az SAP-értékesítés irányítását. Az új vezetővel a felvásárló cég nekilát magyarországi akvizíciós és terjeszkedési tervei megvalósításának.

    2006-2007-ben

    A debis IT Services Unisoftware Rendszerház Kft németországi tulajdonosának a T-Systemsbe történő beolvadása után lett a cég a T-Systems magyarországi lába, ám ez a vállalat is sok átalakuláson ment keresztül annak során.

    Új cég, új márkanév jelenik meg a magyar informatikai piacon, a DaimlerChrysler Services AG és a Deutsche Telekom alkotta joint venture, a T-Systems. A két magyarországi debis cég, a debis IT Services Unisoftware Kft., valamint a debis IT Services Dataware Kft. viseli a T-Systems márkanevet.

    2007-ben Vinkovits László, a T-Systems Hungary Felügyelő Bizottságának elnöke április 1-jei hatállyal megvált a T-Systems Hungary Kft-től, amelynek jogelődjét, a Unisoftware Rendszerházat, 1995-ben alapította, 2004-ig a pedig ügyvezetőként irányította, és a jövőben a Beta Systems Software AG magyarországi és dél-kelet európai képviseletét látja el.

    De ez már egy másik történet a T-Systemről szól.

     

     

    Érdekességek

    2000 október közepén Vinkovits László vezette Debis IT Services Magyarország Kft. születésnapján a társaság hangversenyt rendezett a Zeneakadémia nagytermében, ahol két Brahms-művet, a d-moll és a b-dúr zongoraversenyt adták elő. Az alkalom különleges volt, hiszen az utóbbi darab ősbemutatója 1881-ben a Pesti Vigadóban volt, a zongorán pedig maga a zeneszerző játszott.

    1998-ban az év informatikai menedzsere volt. Vinkovits László.

     


    Létrehozva: 2022.04.25. 15:33
    Utolsó módosítás: 2024.06.27. 14:05