Koródi Bálint

Születési dátum:
1955.12.10.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1980.
  • közgazdász - BME - 2000. (MBA)

  • Pályafutását az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) 1980-ban kezdte tudományos munkatársként, ahol az egyetem utolsó éveiben egyetemi hallgatóként is már dolgozott. A Gépipari Automatizálási Főosztályon CNC vezérlések és integrált gyártórendszerek hardver és szoftver elemeinek fejlesztését végezte.

    1982-ben alakított vállalkozást, amely később NEXT Informatikai Kisszövetkezetként rendszerintegrációval, robotvezérlő szoftverekkel, áruforgalmi és ügyviteli rendszerek fejlesztésével foglalkozott.

    1992-től a Montana Kft., majd Zrt. szakmai irányítását végezte, ahol 1999-től vezérigazgató volt.

    2000-ben vette át az Albacomp Zrt. vezérigazgatói posztját, ahol az operatív irányítás mellett fő feladata a társaság szervezeti felépítésének átalakítása, az ügyviteli támogatási rendszer kialakítása volt, valamint a cég felkészítése a közelgő Európai Uniós csatlakozásnak megfelelő működésre. 2003-tól a Bonusnet Kft. képviseletében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) projektjeiben működött közre az iskolák informatikai fejlesztéséhez kapcsolódó projektekben.

    2006-ban keltette életre a Digitális Esélyegyenlőség Alapítványt (DEA), amelynek elnökeként a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért dolgozik. Ennek a munkának a keretében honosították meg hazánkban a KIP (Komplex Instrukciós Program) módszertant, amiről az alapítvány gondozásában könyv is megjelent.

    Régebbi munkatársaival 2008-ban hozták létre a Telvice Kft., amely először rendszerintegrációval foglalkozott; később a Dynatrace cég szakmai képviseletében az APM (Application Performance Management) technológia birtokában a nagy IT rendszerek felügyeletének piacvezető megoldásszállítója lett.

    És ami még fontos
    • 1993-ban Economist (MBA) diplomát szerzett a Vlerick School of Management (Gent) iskolán.
    • Amatőr szőlész és borász.
    • Hobbik: tenisz, kerékpár, sí, vitorlázás.
    • „Tiszteletbeli Székely” címet kapott az ott élő magyarok támogatásáért.

    Létrehozva: 2020.05.04. 08:48
    Utolsó módosítás: 2024.03.08. 15:22