A térinformatika magyarországi történetét áttekintő tanulmányok készültek az NJSZT iTF műhelyében!

Az NJSZT iTF 2022-ben projektet indított a számítógép alkalmazások egyik nagy területe, a térinformatika hazai elterjedése történetének feldolgozására.

A projekt során, a terület kevéssé jól dokumentált volta miatt széleskörű anyaggyűjtésre volt szükség, amelybe bevontuk a hazai térinformatikai alkalmazások mintegy 30 elismert szakemberét. Munkánk eredményeként számos tanulmányt: nagy mennyiségű információt sikerült begyűjteni, amelyek integrálása után 2023 decemberére két megalapozó, áttekintő tanulmányt készítettünk.

Havass Miklós, Remetey-Fülöpp Gábor, Szabó SzilárdA térinformatika alkalmazásainak áttekintő története Magyarországon” címmel készített mintegy 200 oldalas tanulmányt, áttekintve a térinformatika alkalmazásainak történetét a földügyek, közművek, navigáció, önkormányzatok, szakadatbázisok területein.
A tanulmányt a szakma ismert vezéralakjai, Barkóczi Zsolt, Domokos György, Mihály Szabolcs, Tenke Tibor lektori munkája hitelesítette.

Hasonló méretben, a folyamatokat „belülről” szemlélve készült el Mihály Szabolcs, Niklasz László munkája nyomán „A térinformatika kezdetei Magyarországon
” c. tanulmány.
Mindkét tanulmány megtekinthető az iTF honlapján, és buzdítjuk a kedves olvasót arra, hogy észrevételeivel vegyen részt a tanulmányokban közölt információk javításában, kiegészítésében, tovább fejlesztésében.

Az iTF Szerkesztősége


Létrehozva:2024.02.19. 10:38

Utolsó módosítás: 2024.02.19. 10:38