Szabó Szilárd

Születési dátum:
1947.11.16.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • vegyészmérnök - VVE - 1973. (folyamatszabályozási ágazat)
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1983 - Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Ipargazdaságtan

    Első cikkei még az 1960-as – 1970-es évek fordulóján jelentek meg a Veszprémi Vegyipari Egyetem (VVE) lapjában, az Egyetemünkben, valamint a Veszprémi Naplóban.

    Az egyetem elvégzése után vegyészmérnökként az akkoriban nemzetközi rangot élvező Vegyipari Tervező Vállalatnál (VEGYTERV) helyezkedett el. Ott ismerkedett meg az akkoriban még újdonságnak számító számítástechnikával. Öntevékenyen tanulta meg a Kelet-Európában élvonalbelinek számító GIER típusú számítógép kezelését és programozását.

    Mind eközben foglalkoztatta a műszaki újdonságok társadalmi hasznosulása. Részt vett a MTA Szociológiai Kutatóintézet innovációkutatással foglalkozó munkájában, ahol Tamás Pál témavezetésével részt vett az akkori KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) országokban folyó, számítógéppel segített mérnöki tervezés kérdéskörének kutatásában. E munka kapcsán került kapcsolatba az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal (OMFB), valamint az Innoteam elnevezésű munkacsoporttal, akik az akkori gazdasági élet megújításán munkálkodtak. Az ő biztatásukra készítette el doktori disszertációját

    Programozóként részt vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tagnyilvántartó rendszerének elkészítésében, mely Commodore számítógépen készült. Ekkor figyelt fel az akkoriban még csak ötletszinten létező, később Mikrovilág néven megjelent szaklapra, mely az első kifejezetten fiataloknak szóló számítógépes kiadvány volt, s melynek alapító tagja lett. Később a Mikrovilág, az akkor már létező Számítástechnika c. lappal együtt az IDG tulajdonába került. Itt átkerült a cégcsoport zászlóshajójának számító Computerworld-Számítástechnikához; ott készítette el Térinformatika hírlevelet, a hamarosan tényleges szaklappá váló Térinformatikát. A Kiadó azonban nem találta ezt gazdaságosnak, emiatt kenyértörésre került közöttük sor. Ő ekkor a kifejezetten nagy kockázattal járó Térinformatikát választotta, mely ezután végig az ő vezetésével készült.

    A lapszerkesztés munkája mellett részt vett a térinformatika hazai szakmai életében is. Tagja volt a Magyarországi Térinformatikáért Alapítvány (HUNGIS) kuratóriumának, valamint az évente megrendezett Térinformatikai Konferenciák szervezőbizottságának.

    Eközben számos más konferencián vett részt, sok esetben előadóként. Szakcikkei jelentek meg neves külföldi szaklapokban, pl. a GIS Worldben. Több kutatásban is részt vett. Az ő vezetésével készült el éveken keresztül a Térinformatikai Forráskönyv. Kiemelt figyelmet szentelt a szakma történetének dokumentálásában. Ennek keretében készítette el társszerzővel a „Fejezetek a magyarországi térinformatika történetéből a kezdetektől 2000-ig: Csak a szépre emlékezem…” c. könyvet, valamint e szakterület korán elhunyt kiemelkedő személyiségéről, Szilágyi Jánosról szóló emlékkötetet.

    Nyugdíjasként, 2017-ben részt vett az NJSZT díjazottjai adatainak összegyűjtésében. Jelenleg a Rekreátor című internetes újság főszerkesztőhelyettese, és műszaki-tudományos szakértőjeként tevékenykedik.

    És ami még fontos
    • Munkáját mindig is a mondandó világos, közérthető, ugyanakkor szakmailag is korrekt megfogalmazása jellemezte.

    Létrehozva: 2020.05.15. 17:59
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 17:53