Magán: Kutas János

Születési dátum:
1946.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1970.
  • mérnök-közgazdász - BME - 1972.

  • 1970-ben, az egyetem elvégzése után az Országos Vezetőképző Központ (OVK) Számítástechnikai Intézetnél kezdett dolgozni. (Az OVK-t nemzetközi segítséggel, az International Labour Organization (ILO) támogatásával hozták létre abból a célból, hogy megalapozzák a magyarországi vezetőképzést.) Itt az első évben az OVK személyzetét, a leendő oktatókat – így őt magát is – külföldi oktatók képezték ki a rendszerszervezés tudományára. A következő két évben már az oktatásban, elsősorban a már gyakorló vezetők továbbképzésében vett részt.

    1973-ban az Országos Számítógép-technikai Vállalathoz (NOTO OSZV) került, ahonnan azonban rögtön kirendelték az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsághoz (OMFB), ahol Pál László mellett a Számítástechnikai Tárcaközi Bizottság (SZTB) titkárságán dolgozott. Feladatuk a Számítástechnikai Fejlesztési Program megalapozása, irányítása volt.
    A program első fázisának befejezését követően, 1978-ban visszakerült az OSZV-hez, ahol az Alkatrészkereskedelmi Főosztály vezetőjeként felada a szocialista országokban gyártott és hazánkban felállított számítógépek alkatrész utánpótlásának megszervezése volt. Mint ilyen, a magyar fél képviselőjeként részt vett a nemzetközi „Alkatrész munkacsoport” munkájában.
    1982-ben feladatul kapta az Installációs Főosztály vezetését is, amely a szocialista gyártású számítógépek (ESZR, MSZR) telepítésének megszervezésével foglalkozott.

    1982-ben az akkor létrejött Számítástechnikai Alkalmazási Vállalathoz (Számalk) került kereskedelmi igazgatóként. Feladata a gép- és alkatrész-kereskedelem kibővítése volt a PC-k területére is, szocialista és tőkés viszonylatban egyaránt.
    1986-ban a Számalk vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki; irányítása alá tartozott az 1500 főt számláló vállalat teljes kereskedelmének irányítása, ideértve a számítógépeket, alkatrészeket, adathordozókat. Ebben az időben megszervezte a mikroVax gépek összeszerelését is.

    1991-ben Számalk privatizációjakor kivált és önálló vállalkozást alapított. 2008-ig az Eurotronik Zrt. tulajdonosaként vezérigazgatója volt. A cég elsősorban a számítástechnikával kapcsolatos kereskedelemmel foglalkozott, illetve projekteket vállalt a Digital, a Compaq, majd a Hewlett- Packardnál (HP). 2008-tól az Eurotronik Zrt. elnöke, majd nyugdíjazása után annak tanácsadója volt.

    (Nem járult hozzá adatlapja megjelenéséhez!)

    És ami még fontos
    • Nős, 3 gyermek apja. (2021-es közlés.)
    • Hobbija az olvasás, a kultúra, a kertészkedés.

    Létrehozva: 2021.12.29. 18:23
    Utolsó módosítás: 2024.03.27. 22:06