Kertészné Gérecz Eszter

Születési dátum:
1944.01.06.
Születési hely:
Rozsnyó
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár - ELTE - 1968.
  • rendszerszervező - Számok - 1974.
  • közigazgatási szakvizsgát tett - Magyar Közigazgatási Intézet - 2000.

  • Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) esti tagozatos hallgatójaként, 1964-től a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Számítástechnikai Laboratóriumában, az URAL-2 elektronikus számítógép gépi kódú programozásával kezdett el számítástechnikával foglalkozni. Az 1966 évi átszervezés során a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) matematikai programozási osztályán MINSZK-2 gépen gépi kódban és Gier gépen Algol60 programozási nyelven matematikai programozási és szállítási feladatok megoldását programozta.

    Az 1968-1988 közötti átszervezések során az Információ Feldolgozási Laboratórium (Infelor), a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet (Számki), majd a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk) intézményeknél rendszertervező, adatbázis-tervező és modellező feladatokat tudományos főmunkatársként, főosztályvezetőként, majd számítóközpont-vezetőként látta el. Ebben az időszakban az államigazgatási rendszerek tervezése kapcsán jutott el az adatbázisokra épülő államigazgatási rendszerek megvalósításához. Kutatási eredményei tették lehetővé, hogy 1979-1981 között norvégiai állami ösztöndíjasként, majd az egyetem meghívására az Oslói Egyetem Informatikai Intézetében kutatóként és vendégelőadóként tevékenykedjék.

    1988-1990 között az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat (ÁSZSZ) Számítóközpontját vezette, ahol feladata volt az államigazgatási feladatok mellett banki alkalmazások számítógépes támogatása is.

    1990-1996 között a KSH–ban informatikai főosztályvezető. A hivatal és a területi igazgatóságok számítástechnikai eszközeinek korszerűsítését sikeres PHARE program keretében, szakmai irányításával hajtották végre. Ez a fejlesztés tette lehetővé a statisztikai információs rendszer megújítását és fejlesztésének korszerűsítését is. 1996-1997 között a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban informatikai igazgatói pozíciót töltött be.

    1998-tól 2011-ig az Országgyűlés Hivatala (OGYH) informatikai főosztályvezetője, ahol a törvényalkotás informatikai támogatását biztosító parlamenti információs rendszer (PAIR) fejlesztéséért, korszerűsítéséért, valamint az üzemeltetésért és a felhasználói támogatásért felelt.

    Nyugdíjba vonulása után nemzetközi (ENSZ és EU) parlamenti projektekben informatikai tanácsadói feladatokat látott el; azóta is informatikai tanácsadóként tevékenykedik.

    Kitüntetései: Közigazgatási Államtitkári Elismerés (1996); Neumann János díj (NJSZT, 2004); Az Év Főinformatikusa – életmű különdíj (2004); a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés (2008); Életműdíj (NJSZT, 2019).

    Lásd még
    És ami még fontos

    Hobbik:

    • komolyzene, rendszeres hangverseny- és operalátogató, zongorán és hegedűn (szimfonikus zenekarban maga is) sok éven át játszott;
    • utazás, fotózás;.
    • kajakozás, úszás.

    Létrehozva: 2015.12.06. 10:18
    Utolsó módosítás: 2020.05.31. 14:47