Békéssy András

Az egyetem elvégzés után az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Elméleti Fizikai Tanszéken volt tanársegéd 1951-ig; az elméleti fizika tantárgy előadója.

1951–1954 között az MTA Központi Kutató Intézetben (KFKI) működő Jánossy Lajos aspiránsa volt, miközben, 1952-1955 között, az ELTE TTK Matematika, Fizika és Kémia Karokon a numerikus módszerek tárgyat tanította.

1954-1971 között az MTA Matematikai Kutatóintézet tudományos munkatársa, majd tudományos főmunkatársa, 1962-től a Numerikus és Grafikus Módszerek Osztály vezetője volt. 1965-ben Matematikai tudomány témakörből megvédte kandidátusi disszertációját.

ELTE-n továbbra is oktatott. Itt a számítástechnika oktatásának első eseménye az 1957/58 tanévben tartott számítástechnikai szemináriuma, amelyen az EDSAC programozásáról szóló Wilkes-Wheelre-Gill könyvet dolgozták fel. (A szeminárium résztvevői közül megemlítjük Szelezsán Jánost és Lőcs Gyulát.) 1961-től (választható tárgyként) az M-3 és az Ural-1 gép programozásáról szóló kurzust vezette. Az ő témavezetésével írta meg Szelezsán János az első hazai programozási témájú szakdolgozatot.

1971-1976 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Számítógép-tudományi Főosztálya osztályvezetője, egyúttal az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) tisztviselője volt.

Tudományos munkássága során matematikai statisztikával, numerikus módszerekkel, kiemelten a Monte Carlo módszerrel, valamint a számítástechnika területén az elektronikus számítógépek műszaki matematikai és fizikai kérdéseivel foglalkozott.

A Bolyai János Matematikai Társulat (BJMT) és az MTA Köztestület tagja volt.

Kitüntetései: Grünwald Géza-díj (BJMT, 1963), Akadémiai Díj (1984), Benedikt Ottó-díj (SZTAKI, 1985).