Vaspöri Teréz

Születési dátum:
1944.04.26.
Születési hely:
Vaspör
Végzettség, szakképesítés:
  • számítógép-programozó - Számok - 1972.

  • 7 éves korában a szülőfalujában egy robbanó szerkezet felrobbant a kezében. Azóta teljesen vak, a bal karját is amputálni kellett. 1972-ben a Számokban programozói diplomát szerez, később az angol nyelvű középfokú állami nyelvvizsgát is leteszi. 1972-től az Országos Tervhivatal Számítástechnikai Központjában (OTSZK) dolgozik, ahol rendszerszoftvereket fejleszt.

    1980-ban az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Mérés és Számítástechnikai Kutatóintézetébe (MSZKI) került. Itt először a CEDRUS interaktív Job előkészítő rendszerének egyes részeit írta át Fortran programozási nyelvről Assembly nyelvre a válaszidők csökkentése érdekében. Később a Tokamak projekt keretében a KMC-11 mikroprocesszoros kommunikációs rendszeréhez írt egy dissassemblert.

    Közben azzal is kellett foglalkoznia, hogy minél hatékonyabban dolgozhasson – vakon. Ezért írta meg a legelső, kifejezetten vakoknak szánt text-to-speech rendszert, Intel8085 assembly nyelven. Később ezt átírta új formáns processzorokra, illetve az egész kódot Intel 8086-ra is. Így a saját magának szánt rendszerből sorstársai is profitálhattak. A BraiLab Basic-et 400-an, a BraiLab Plus-t 70-en használták, míg a BraiLab PC-t 2000 ember használta. Ezeket a rendszereket eljárásra és berendezésre megadott magyar szabadalmi oltalom védi.

    Munkahelye átszervezése után a KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet Számítógép Hálózati Központjába került, ahol 2012 decemberéig dolgozott. Készített Braille rövidírás kódoló rendszereket is, melyeket a Vakok Szövetségében és iskoláiban használtak. Több európai uniós projektben is részt vett. Munkáiban legtöbbször férjével, Arató Andrással együtt dogozott. Nyugdíjasként az MTA Wigner FK Rehabilitáció-technológia kutatócsoport külső munkatársa.

    Munkásságát a NJSZT 2002-ben a Kalmár-díjjal ismerte el.


    Létrehozva: 2016.03.01. 17:34
    Utolsó módosítás: 2024.03.27. 12:48