Szelezsán János

Születési dátum:
1934.11.28.
Születési hely:
Battonya
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1958.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1969 - Lomonoszov Egyetem, Moszkva

    Első munkahelye az akkor alakult, a számítástechnika bölcsőjének tekinthető MTA Kibernetikai Kutató Csoport (KKCS), ahol 1957-től 1970-ig dolgozott tudományos titkárként, osztályvezetőként, igazgatóhelyettesként. Egyike volt azoknak, akik az ott épült első hazai számítógépre, az M-3-ra az első alkalmazások programjait készítették.
    Nevéhez fűződik az első számológépes program, az első programozási szakdolgozat, az első programozási szakkönyv megírása.

    1970-1975 között alapító tagként, igazgatóhelyettesként az Országos Tervhivatal Számítástechnikai Központjában (OT SZK), 1975-85 között szintén alapítóként, igazgatóként a KSH Államigazgatási Számítógépes Szolgálatnál (ÁSZSZ) dolgozott. Mindkét intézmény az akkori legnagyobb hazai számítógépeken nagy jelentőségű alkalmazások rendszereit hozta létre. 1985-92 között Számítástechnikai Alkalmazási Vállalatnál (Számalk) tudományos igazgatóként, valamint annak Oktató és Konzultációs Központjában igazgatóhelyettesként dolgozott.

    1992-ben egyik alapítója volt a Gábor Dénes Főiskolának (GDF), ahol több mint másfél évtizeden keresztül tanszékvezető főiskolai tanárként, főigazgató-helyettesként, főigazgatóként, rektorként jelentős szerepet töltött be az első távoktatási módszerrel oktató főiskola működtetésében. Több mint ötven éven keresztül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán (ELTE TTK) másodállású docensként vett részt a hazai informatikai felsőfokú oktatásban.

    21 szakkönyv, tankönyv szerzője, társszerzője; szakcikkeinek, tudományos publikációinak száma: 57.
    Szerzőtársával, Frey Tamással együtt szerkesztette a Számítástechnika és a Matematikai kibernetika – e témakörökben elsőként megjelent – értelmező szótárakat (Akadémia Kiadó, Budapest, mindkettő: 1973.).

    Munkásságának fontos részét képezte a szakmai testületekben való részvétel. Ezek többek között: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Kibernetikai Szakcsoport (1959-1964, elnök), NJSZT és elődjei (1964-1990, alapító tag, főtitkárhelyettes, alelnök), Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Országos Elnökség (1976-1980), MTA Számítástudományi Bizottság (1973-2004), MTA Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) Matematikai Szakbizottsága (1974-1986), International Federation for Information Processing (IFIP) TC-7 (1976-2008), az MTA Acta Cybernetica, és az Információ Elektronika folyóiratok szerkesztőbizottsága.

    Kitüntetései: MTESZ-díj (1978); Neumann-díj (NJSZT, 1979); Munka Érdemrend ezüst fokozata (1983); Fényes Elek-díj (Miniszterelnökség,1987); In Memoriam Gábor Dénes Emlékérem (Novofer Alapítvány, 2014); NJSZT Életműdíj (2022).


    Létrehozva: 2016.01.10. 12:34
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 18:53