Szántó György

Születési dátum:
1948.09.23.
Születési hely:
Nyíregyháza
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1973. (Műszer- és szabályozástechnika szak)

  • Az egyetem befejezése után 1973-ban az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) kezdett dolgozni. Nyugdíjba vonulásáig (2013-ig) megszakítás nélkül ez volt az egyetlen munkahelye, de nyugdíjasként is mindennapos munkakapcsolat köti ide.

    Eleinte főleg hardver fejlesztőként dolgozott, periféria-illesztéseket, számítógépes részegységeket és grafikus display vezérlő egységeket tervezett. 1979-ben vendégkutatóként fél évet töltött a Nijmegeni Katolikus Egyemen (Hollandia) – részben a PhD fokozat megszerzésének előkészítésére. Ezt követően azonban az egyéni tudományos előrehaladását alárendelte az őt is magába foglaló közösség érdekei képviseletének. Meghatározó szerepet játszott a multiprocesszoros GD80 grafikus display család számos elemének tervezésében, gyártásba vitelében és a rendszer értékesítésében.

    Szakmai pályafutásának egyik legfontosabb feladata volt a Ferihegyi Repülőtéren létrehozott radarszimulátoros oktatórendszer megvalósításának irányítása, majd a bővítés és a működtetés támogatása. A szimulátor az 1980-as évek hazai informatikai fejlesztéseinek egyik csúcsrendszere volt, amely 10 éven át szolgált a magyar és az osztrák légiforgalom irányítók képzésére.

    Informatikai szakértőként olyan nagy intézmények informatikai rendszerének felülvizsgálatában és átszervezésének előkészítésében működött közre, mint a Mechanikai Mérőműszerek Gyára (MMG), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), több megyei Egészségpénztár, a Mentőkórház vagy a Paksi Atomerőmű.
    A nyílt rendszerek széleskörű elterjesztésének támogatására alapította meg a SZTAKI-ban az Open System oktatóközpontot, ahol számos hazai intézmény számára tartottak tanfolyamokat, az UNIDO megbízásából pedig a brazil SENAI oktatóközpont munkatársainak a képzését is itt végezték.

    2000-től kezdve elsősorban olyan fejlesztéseket kezdeményezett, amelyek célja az informatika egyre szélesebb körben való alkalmazásának elősegítése volt. Az IBM Global Procurement Support részlegével kötött megállapodás alapján hozta létre és irányította a SZTAKI-ban a Java Beans komponenseket fejlesztő csoportot.

    Több hazai projektben vett részt szakértőként az egészségügyi informatikai szabványok elterjedésének támogatására, többek között az intelligens elektronikus kártya alapú eTAJ egészségpénztári rendszer szoftver fejlesztésének előkészítésére. Az EU hatodik kutatási keretprogramján belül két nagy nemzetközi projektben is segítette a magyar és az Európai egészségügyi adatszabványok kapcsolódását és egységesítését.

    A 2010-es években tevékenysége újabb területek felé fordult. Legfontosabb témái ettől kezdve az elektronikus oktatási megoldások létrehozása (e-Learning), webes és mobil alapú alkalmazások kidolgozása – turisztikai, kulturális, oktatási és kutatási célok megvalósítására és ezek támogatására.

    És ami még fontos
    • Az egyetemen ismerkedett meg későbbi feleségével; közösen készített szakdolgozatuk 1974-ben elnyerte az országos diplomaterv pályázat különdíját.
    • Életének középpontjában a család áll; 3 gyermeke van.
    • Sokat sportolt, 20 éven át focizott, utána még 15 éven át vett részt szabadidős futóversenyeken. Hét alkalommal teljesítette a maratoni távot is.

    Létrehozva: 2020.05.06. 19:30
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 18:38