Puskás Tivadar
Kezdetben a bécsi Theresianum középfokú akadámián tanult. Innen jelentkezett át a bécsi Politechnikumra (Műegyetem). Tanulmányai idején meghalt édesapja, és a tőle örökölt kevés pénzen utóbb Angliába utazott, ott folytatta tanulmányait.
1873-ban Amerikába költözött. Itt Thomas Alva Edison munkatársa lett.
Pár év múltán visszatért Európába. Ekkor a távíróközpont tervei foglalkoztatták. 1877 és 1886 között Edison európai képviselője volt; Párizsban Edison találmányainak terjesztésével foglalkozott. Elvei szerint és közreműködésével valósultak meg az első telefonközpontok 1878-ban Bostonban, 1879-ben Párizsban, majd Budapesten is (1881).
1879-ben hazatért Magyarországra, és öccsével, Puskás Ferenccel 1881-ben megkezdték a Monarchia területén a telefonközpontok létesítését. Öccse bekövetkezett halála (1884.) után átvette a pesti telefonhálózat vezetését. 1886-ban Baross Gábor miniszter államosította a telefonhálózatot, és azt Puskásnak adta bérbe. 1887-ben bevezette a multiplex kapcsolószekrényeket, ami a telefonközpontok fejlődésében korszakalkotó volt.
1892-ben szabadalmaztatta találmányát, a vezetékes hír- és műsorközlő berendezését: a Telefonhírmondót, amely egy telefonokból álló, központi egység köré szervezett eszközrendszer (ez a telefonközpontnál nagyobb jelentőségű lett, hiszen ez volt az addig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió – sőt, modhatjuk: az internet – őse). A világon először Budapesten működött 1893-ban. (Korai halálának hírét is az általa megalapított Telefonhírmondó repítette világgá.)
- Wikipedia
- életrajz (Magyar Életrajzi Lexikon)
- 180 éve született Puskás Tivadar, a Telefonhírmondó feltalálója (Bartolits, HTE honlap)
- Az első magyar telefonközpontot 140 éve építette Puskás Tivadar (2021., PestBuda.hu)
-
Szabó Bendegúz: P. T. az elektrotechnika úttörője (Elektrotechnika, 1943)
-
Pap János: P. T., egy nagy magyar feltaláló életregénye (Bp., 1960)
- 1954-ben születésének 110. évfordulójára a Magyar Posta bélyeget adott ki.
- Uraim, beszéljenek! címmel 1973-ban Gyárfás Endre forgatókönyvéből Markos Miklós rendezésében készült életéről tévéjáték (a feltalálót Bánffy György személyesítette meg).
- A vállalkozás költője címmel készült 19 perces dokumentumfilm életéről 1980-ban (rendezte: Préda Tibor).
- Emléktáblája a József Távbeszélő Üzem falán (Budapest, VIII. József u. 13.) látható.
- A Magyar Telekom I. Krisztina körút 55. szám alatti székháza előtt 2006 áprilisában avatták Trischler Ferenc Puskás-szobrát.
- Számos oktatási intézmény viseli a nevét (Puskás Tivadar Távközlési Technikum; a ditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont; a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium). Utcát neveztek el róla Budapesten, Siófokon, Szekszárdon, Budaörsön, Sepsiszentgyörgyön, Ditróban, Nagykőrösön, Szigetszentmiklóson.
- A Híradástechnikai Tudományos Egyesület (HTE) 1957-ben megalapította a Puskás Tivadar-díjat, amelyet évenként osztanak ki.
- Az Operaház és a Pesti Vigadó között volt a világon az első „sztereó” közvetítés, két mikrofon állt az Operában a színpad két oldalánál, két-két hallgató (három pár) pedig a Vigadóban.
- A legenda szerint Edison megerősítette, hogy a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a („hallom” szóból származó) „halló” szót, amely a telefonálásnál azóta az egész világon elterjedt. Egyes állítások szerint Edison és Puskás is többször írásban is megerősítette, hogy a telefonálásnál használt „halló” szó nem azonos a német „hallo”, illetve az angol „hello” üdvözlő szóval.
Létrehozva: 2025.10.19. 12:19
Utolsó módosítás: 2025.10.19. 15:27