Kisdi Gábor

Születési dátum:
1929.10.07.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • zenetanár - Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola - 1957.
  • programtervező - Számok - 1969.

  • A Zeneakadémia elvégzése után a Pénzügyőr Zenekarban volt vadászkürtös, majd a Budapesti Operettszinház zenekarában kapott állást. Szerette a csillagászatot – az Algol nevű csillagról szóló könyvként (tévedésből), ajándékba kapta meg Lőcs Gyula Algol 60 könyvét, melyet elolvasott és megtetszett neki. Beiratkozott egy 3 éves Számítástechnikai Oktató Központ (Számok) tanfolyamra, ahol Dettrich Árpád is tanította, aki végül meghívta az Infelorba rendszerprogramozónak.

    1969-től már az Információ Feldolgozási Laboratóriumban (Infelor) dolgozott programtervezőként. Először a CII számítógép alapprogram rendszerével ismerkedett meg, majd szoftver export munkákban vett részt. Egyik munkája a japán FACOM-R assembler linkage loaderének elkészítése volt; a teljes rendszer tesztelése céljából 1972-ben negyed éven át dolgozott Japánban.

    Ez utáni munkahelyei az Infelor jogutójai voltak: a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet (Számki) – ahol osztályvezető volt -, majd a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk).
    1980-ban 3 hónapos ENSZ-ösztöndíjjal három kanadai egyetemen volt vendéghallgató (Ottawa, London Ontario, Calgary).
    )
    Bakos Tamással együtt fordították le J. Donovan „Systems Programming” (Rendszerprogramozás c. könyvét, melynek éppen Lőcs Gyula volt a lektora. A majdnem 500 oldalas könyv 1977-ben jelent meg és évekig volt a rendszerprogramozók alapkönyve.

    1984-től a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon dolgozott, ahol PC-ken különböző speciális feladatok programozását végezte (pl. rehabilitációs díjazások éves felülbírálata). 1989-ben innen ment nyugdíjba.

    Lásd még
    • Donovan, John J.: „Rendszerprogramozás”. (Fordította Kisdi Gábor és Bakos Tamás, lektorálta Lőcs Gyula), Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1977. 495 old.

    És ami még fontos
    • Nős, 4 gyermeke és 7 unokája van. (2020-es közlés.)
    • Édesanyja Bárdos Lajos zeneszerzőnk testvére, Bárdos Klára, aki 6 gyermeket nevelt fel.
    • Édesapja Kisdi Pál építészmérnök, aki a soproni Fenyeves szállót, a Budapesti Műszaki Egyetem „E” épületét stb. tervezte.
    • A magyar szoftverfejlesztés “hőskorában” más szakmában tevékenykedők kíváncsiságát, érdeklődését is felkeltette ez a terület. Kisdi Gábor egy olyan pályamódosító, aki tehetsége és emberi kvalitásai révén rövid idő alatt témavezető, majd osztályvezető lett a Számkiban.

    Létrehozva: 2020.06.26. 18:40
    Utolsó módosítás: 2020.07.01. 20:07