Freed Péter

Születési dátum:
1950.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - Bernard Baruch College, City University of New York - 1972. (BBA Gazdálkodás és menedzsment)

  • Gyermekkorától 1990-ig az Egyesült Államokban élt és nevelkedett, felsőfokú tanulmányait is ott folytatta.
    Egyetemi éveit követően öt évig nemzetközi audittal, cégértékeléssel (ún. CPA) foglalkozott az Egyesült Államokban (Mann Judd Landau cég, New York). Ezt követően Washingtonban a Datatel Inc. számítástechnikai szolgáltató cégnél volt pénzügyekért felelős vezető (CFO).

    1979-től kezdetben az Egyesült Államokban, majd 1990-től Magyarországra költözve számos számítástechnikai disztribúciós, értékesítő és rendszerintegráló céget alapított. A MicroAge magyarországi partnereként létrehozta a Duna Elektronika Kft.-t, amely már két év után megkapta a „Legjobb IBM viszonteladó” minősítést. Ezt követően számos világcég (Compaq, Dell, HP, Lenovo stb.) kiemelkedő hazai forgalmazója és szerviz-partnere lett. Szolgáltatási területe döntően a hazai és nemzetközi nagyvállalati és „nagyfelhasználós” üzleti és állami szféra.

    A céget többször átalakította, átszervezte, számos leányvállalatát hozta létre: végül kialakult a nagyszabású és mára nagyon ismertté vált, számítógép, periféria és szoftver kereskedelemmel foglalkozó Duna Elektronika cégcsoport, amelynek azóta is vezetője.

    Éveken keresztül tagja volt az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) vezetőségének.

    És ami még fontos
    • 1992-2000 között kiadója volt a Budapest Week angol nyelvű hetilapnak, amely az első független idegennyelvű lap volt 1989 után.
    • A tulajdonában lévő Budapest Week Publishing kiadó 1993-ban létrehozta a Best of Budapest & Hungary független és nyilvános minősítési rendszert, amely a közönség figyelmét a legjobb hazai vendéglátókra, szállodákra és egyéb szolgáltatókra igyekszik irányítani. Időszaki kiadványokat jelentet meg, és évente nagyszabású gála keretében díjat nyújt át egy-egy kiemelkedő vendéglátóipari és szállodai szolgáltatónak.
    • 2004-ben elindította a Diplomacy&Trade angol nyelvű független, politikai, gazdasági és kulturális havilapot.
    • 2000-ben megkapta a Fővárosi Önkormányzat Budapestért díját.

    Létrehozva: 2020.05.06. 20:03
    Utolsó módosítás: 2024.04.11. 21:49