Neumann Kollokvium 2019

XXXII. Neumann Kollokvium.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 1970 óta szervezi éves tudományos üléseit, a Neumann Kollokviumokat. Az eredetileg a Szegedi Tudományi Egyetem Kibernetikai Laboratóriumából elindult rendezvény sorozatnak az évek során vándorgyűlés formájában több város is helyt adott, így szerepelt a rendezők között Szeged, Szekszárd és Veszprém is. Egy-egy kollokvium 30-80 előadója meghatározóan az egyetemi kutatóintézetekből, ipari partnerektől érkezett, de az előadók között szerepeltek mindig az egészségügyi kormányzat, illetve az egészségügyi szolgáltatók képviselői is. A rendezvények 80-160 fős hallgatóságában jelentős arányt képviseltek az egészségügyi informatika intézményi alkalmazói. Ahogy a hazai egészségügyi informatikai innováció ipari háttere a rendszerváltás után átrendeződött, a jelentős nukleáris medicinai, EKG gyártók pozíciója a világpiacon módosult, a szakosztályi aktivitás is mérséklődött a 2000-es évek elején. 2011-től a Szakosztály vezetősége megújult. Ezen új vezetőség tudatosan tágította a Szakosztály által tárgyalt témák körét. Rendezvényei során a kutatás- fejlesztés mellett napirendre tűzött számos, az egészségügyi informatika korszerű alkalmazásával foglalkozó kérdést. A 2012-től immár havi rendszerességű szakosztályi ülések nagy érdeklődés mellett tárgyalták a különböző orvos-szakmai regiszterek orvosi igényeit, és az informatikai szolgáltatók és az egészségügyi kormányzat megoldási elképzeléseit. Önálló rendezvény foglalkozott az intézetek közötti telemedicinális megoldásokkal, másik a krónikus betegségek otthoni gondozását támogató rendszerekkel. Szintén önálló rendezvény tekintette át a hazai egészségügyi adatvagyon hasznosíthatóságának kérdéseit, illetve az indulásra tervezett nagy hazai egészségügyi informatikai projekteket. A Szakosztály minden év második félévi tevékenységét a havi szakosztályi ülések helyett az éves kongresszus, a Neumann Kollokvium megrendezésére koncentrálja. Ennek eredményeként a 2019-es Kollokvium is széles témakör palettát tűz napirendjére. A Szakosztály elmúlt évi tevékenységét részletesen bemutatja szakosztályi honlapunk.

Sorozat:
Neumann Kollokvium

Időpont:
2019.10.25-10.26

Rendező szervek:

Helyszín:
Veszprém

Főszereplők:
  • Kozmann György - Programbizottság elnöke
  • Bari Ferenc Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Bertalan Lóránt Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Fogarassyné Vathy Ágnes Pannon Egyetem, Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Forstner Bertalan Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Horváth Lajos Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Jobbágy Ákos Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, alelnök Kósa István Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Kovács Arnold Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, titkár Merth Gabriella Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Nagy István Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, alelnök Remete S. Gergő Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Rosta LÁszló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Sájevicsné Sápi Johanna Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Solymosi Norbert Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Surján György Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, elnök Tóth Tamás Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály, vezetőségi tag Vassányi István Pannon Egyetem, Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék - Programbizottság tagjai

Kiadvány adatai:

A konferencia kiadványa (pdf)

MTMT-azonosító: 30859047

ISBN 978-615-5036-16-3


Létrehozva: 2020.01.10. 14:51
Utolsó módosítás: 2020.10.14. 16:56