A hálózat csapdájában

Infobiztonságról – nem csak diákoknak.

Egyszerre mintegy százötven fő fér el a Szent-Györgyi Albert Agora Informatórium nevű előadóterében: ennyien folyamatosan jelen voltak  a “Nyílt titok – a titok nyitott. A hálózat csapdájában” című IT biztonsági konferenciánkon. A Neumann Társaság célja az volt, hogy minél több diák figyelmét felhívjuk az IT biztonsági kockázatokra – ezért aztán a teltház cserélődött is, a konferencia közben gimnáziumi osztályok váltották egymást, hogy minél több digitális bennszülött kapjon egy benyomást az ő életükben égetően fontos témakörről. Az október 21-én rendezett infobiztonsági konferenciánkat immár hagyományosan Szegeden, a múzeumunknak is helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében szervezzük meg. A konferencia évről évre az Európai Kiberbiztonsági Hónap eseményeihez kapcsolódik. Az ősz a Neumann Társaságnál egyébként is „biztonsági időszak”: szeptember végén aktualizált IT biztonság közérthetően című ingyenes tankönyvünket e hónapban már több mint 6000-en töltötték le – és jelen voltunk az ITBN-en is, ahol a nagy számú IT biztonsági szakember a Neumann Társaság vonatkozó programjainak támogatása mellett voksolt.

Időpont:
2019.10.21.

Rendező szervek:

Helyszín:
Szeged/Agóra

Főszereplők:
  • Erdősi Péter Máté, Hirsch Gábor, Miltényi Gábor, Talyigás Judit, Gyenizse Pál - előadók

Egyéb megjegyzés:

Képes Gábor beszámolója a konferenciáról itt olvasható.

 


Létrehozva: 2020.01.10. 15:39
Utolsó módosítás: 2024.03.27. 09:02