Hivatkozási név: IIASA

International Institute for Applied Systems Analysis

Típus:
Hivatal
Alapítás időpontja:
1972.10.04
Címe:
Laxenburg (Ausztria)
Alapítók:
  • Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett Bulgária, Csehszlovákia, az Egyesült királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Lengyelország, Olaszország, valamint az akkor még két Németország (NDK és NSZK) - Magyarország 1974. évben csatlakozott.
  • Tevékenység legfőbb céljai, területe

    Magyarország szempontjából 1973-ban az első két magyar kutató Rabár Ferenc (INFELOR igazgató és későbbi pénzügyminiszter) valamint Kiss István (későbbi tagszervezeti főtitkár) volt az intézetben.
    Magyar vonatkozásban két témát indokolt kiemelni az eddigi tevékenységekből:
    Az intézetben magyar közreműködéssel (az MTA KFKI-ban gyártott és az MTA SZTAKI, valamint az
    SZKI munkatársai által továbbfejlesztett TPA típusú számítógépből) kialakított kapcsológép (gateway)
    teremtette meg az első állandó kelet-nyugati hálózati kapcsolatot. Magyarországon először a SZTAKIban jött létre állandó, bérelt vonali kapcsolat a nyugati adatbázisokkal. Ennek az ún. IIASA gatewaynek a működése képezte később a kémkedés – mondvacsinált – gyanújának alapját, amellyel az
    Egyesült Államok Kongresszusának illetékes bizottsága is foglalkozott.
    Az intézetben folytatott sekély vizű tavakban lejátszódó eutrofizációs folyamatok modellezésének
    esettanulmánya a Balaton volt. A munka eredményei jelentősen hozzájárultak a Balaton algásodási
    folyamatának megszüntetéséhez.

    Felső vezetői
    n.a.
    Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
    n.a.
    Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek
    n.a.
    Átalakulások

    Magyarország tagsága 2007-ben megszűnt.

    Érdekességek

    A magyar kapcsolatokat a belépést követően az OT, majd az OMFB REI, és végül az MTA koordinálta egy tárcaközi bizottság (Magyar Alkalmazott Rendszerelemzési Bizottság – MAREB), mint tagszervezet felügyelete alatt.

    Az intézetet a kezdetekben – az enyhülés szellemét tükröző megoldásként – amerikai-szovjet páros irányította, amelyben az operatív vezetést amerikai igazgató, a koncepcionális kérdésekben döntő Tanácsot (Council) szovjet elnök irányította.

    Az intézet a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet szentelt a globális problémákra, és ma is vezető szerepet töltenek be Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) munkájában. E munkák eredményeként az intézet kutatói megosztott Nobel-békedíjat kaptak.
    A Szovjetunió felbomlása után tagságát Oroszország vitte tovább, illetve Ukrajna önállóan csatlakozott. Egyidejűleg a tagországok köre is jelentősen változott, bővült.
    2021-ben az intézet új stratégiát kezdett a fenntarthatóság felé vezető átalakítások támogatására a rendszertudomány fejlesztése és alkalmazása révén.

    Forrásmunkák

    Létrehozva: 2022.07.15. 20:06
    Utolsó módosítás: 2022.07.15. 20:20