Veidinger László

Születési dátum:
1935.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2010.
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1958.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa

    Egyetemi évei után az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjánál (KKCS) helyezkedett el. Itt az első hazai számítógép, az M-3 „számológép” programozójaként mátrix-invertálással megoldható feladatok megoldásában vett részt (sakktábla-szerű termékmérleg lineáris programozással történő megoldása, részecskék emulzióban való viselkedésének vizsgálata). 1958-59-ben a szubrutinokról előadást tartott az első hazai számítástechnikai tanfolyamon.

    1960 elején aspiráns volt Moszkvában, majd az MTA Matematikai Kutató Intézetében dolgozott, differenciálegyenletekkel kapcsolatos témákban.

    Lásd még
    • Veidinger L.: Szubrutinok fogalma és alkalmazása. In: Dömölki Bálint, Révész Pálné Márkus Emília, Sándor Ferenc, Szelezsán János, Veidinger László: Az M-3 gép elektronikus számológép programozása (37 előadás sokszorosított szövege). MTA KKCs, Budapest, 1958-59.

    • Veidinger L.: Error estimation for Massau’s method of characteristics. MTA Matematikai Kutató Intézetének Közleményei – 1961. Akadémia Kiadó, Budapest, 1961., 323-331. old.

    • Veidinger L.: Error bounds in finite-difference approximations to solutions of symmetric hyperbolic systems. MTA Matematikai Kutató Intézetének Közleményei – 1963. Akadémia Kiadó, Budapest, 1963., 173-181. old.


    Létrehozva: 2016.07.03. 19:49
    Utolsó módosítás: 2024.03.27. 13:00