Uhereczky László

Születési dátum:
1942.10.22.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1965.

  • 1965-től 12 éven keresztül a Telefongyárban dolgozott. A Számítástechnikai Fejlesztési Főosztály vezetőjeként adatátviteli modemek, terminálok és multiplexerek fejlesztését és gyártásba vitelét vezette.

    1976-tól 1985-ig a Távközlési Kutató Intézetben (TKI) adatátviteli főkonstruktőrként különböző projektekben űrtávközlési beszéd- és adatátviteli rendszerek kutatás-fejlesztését irányította.

    Közben 1970-ben Japánban ösztöndíjasként, 1978/1979-ben pedig Angliában (National Physical Laboratory) vendégkutatóként dolgozott.

    1971-1985 kőzött részt vett az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) munkálataiban. Később a magyar delegáció vezetője volt az ISO TC97/SC6 (Information Processing Systems / Data Comunication) nemzetközi szabványosítási szervezetben.

    1986-ban a Microsoft redmondi telephelyén az első magyar nyelvű Microsoft szoftver, a korai táblázatkezelő Multiplan létrehozásán dolgozott.

    1989 től az Olivetti Hungary Kft.-nek volt vezérigazgatója, majd az ebből átalakulásokkal létrejött, ugyancsak nemzetközi IT cégek hazai leányvállalatainak (Wang Global Hungary Kft.-nek, később Getronics Magyarország Kft.-nek) maradt továbbra is vezetője.
    Vezetése alatt ezek a cégek részt vállaltak a magyarországi informatikai infrastruktúra fejlesztésében. Jelentős szerepük volt többek között a következőkben: pénzkiadó automaták magyarországi bevezetése; a Magyar Posta 3200 vidéki hivatalában bankkártyás fizetés és pénzfelvétel megvalósítása; a Vám- és Pénzügyőrség informatikai rendszere; a rendőrség munkájának informatikai rendszerrel való támogatása; az autópálya használat díjfizetési és annak ellenőrzési rendszere; a Mezőgazdasági Minisztérium telekkönyv-nyilvántartó rendszere.

    2002 óta nyugdíjas.


    Létrehozva: 2020.04.30. 09:28
    Utolsó módosítás: 2024.04.13. 16:39