Tihanyi Zoltán

Születési dátum:
1963.05.16.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1987.

  • Az egyetem elvégzése után első munkahelye a Magyar Rádió volt, ahol hangmérnökként dolgozott.

    Később több magyar és multinacionális cégnél dolgozott üzleti, illetve üzlettámogatói pozíciókban, melyek során mind műszaki, mind gazdasági ismereteit kamatoztathatta. Eleinte főleg értékesítés-támogatással foglalkozott (Motorola, Sagem).
    Egy időben a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk) Oktatási és Informatikai Zrt. IT üzletágvezetője volt, de számos nemzetközi cégnél is dolgozott oktatásszervező alvállalkozóként.

    Idővel egyre jobban kezdte érdekelni az informatika és az emberek viszonya: azaz hogyan szervezik meg a cégek az IT részlegüket, és hogyan dolgoznak ott a szakemberek. Ez motiválta arra, hogy az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) Agilis szolgáltatás-menedzsment vizsgát letegye, és ennek kapcsán üzleti szimulációkat szervezett. Megszerezte a Professional Scrum Master minősítést is.

    2000 eleje óta foglalkozik IT oktatással üzletágvezetőknek, termékmenedzsereknek, ill. webinárokat (web szemináriumok), workshopokat tart.
    2020 novemberétől egy ideig az NJSZT szakmai igazgatója volt.

    És ami még fontos
    • Nős; két gyermeke van. (2020-as közlés.)
    • Szeret kirándulni, utazni. Szeret olvasni és a zenét hallgatni.

    Létrehozva: 2021.03.23. 10:20
    Utolsó módosítás: 2024.06.21. 15:22