Sziebig Andrea

Születési dátum:
1957.01.11.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • programtervező matematikus - ELTE - 1980.

  • Az egyetem elvégzése után 1980-ban a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben (HIKI) kezdte a pályáját, ahol fejlesztőként – először tudományos segédmunkatársként, majd tudományos munkatársként – dolgozott. Szakmai pályája 1986-ban Prágában, a Videoton helyi irodájában folytatódott. Hazatérte után szakmai ismereteit más területen hasznosította, szektort váltott és az informatikai média felé vette az irányt.

    1990-től az Alaplap című magazinnál dolgozott szerkesztőként, majd 1995-től az IDG-nél (International Data Group) folytatódott a pályája, ahol két éven át szerkesztőként, majd 5 éven át főszerkesztőként jegyezte a Computerworld hetilapot.

    2003-ban útjára indította a német Vogel Burda keretében az ITBUSINESS magazint, amelyet főszerkesztőként irányított, majd 2007 végén kivásárolta, és 2008-tól immár ügyvezető-főszerkesztőként irányítja. A folyamatos üzletfejlesztésnek köszönhetően egy komplex médiaportfólió kialakítását irányította és az így létrejött platform megkerülhetetlen, piacvezető lett az ICT-piac szereplői számára.
    Az IT Business Club és egyéb magas színvonalú szakmai fórumok szervezésével és személyes részvételével lehetőséget biztosít az ICT (Information and Communications Technology) szakma és az információs társadalom szereplői számára párbeszéd folytatására és vitafórumok megtartására. Számos informatikai díj megálmodója, létrehozója (pl. ITBUSINESS AWARD, ITBEHAVIOUR AWARD, Top 25 díj stb.).

    Kitüntetései: Az év informatikai újságírója (üzletemberekből, szakemberekből és közéleti szereplőkből álló bíráló bizottság, 2007); Információs Társadalomért szakmai érem (nemzeti fejlesztési miniszter, 2009); Hírközlésért érdemérem (nemzeti fejlesztési miniszter, 2015); és elsőként ő kapott Informatikai Újságírói Életműdíjat (NJSZT, 2022).

    És ami még fontos
    • Család: két fia és öt unokája van (2019-es közlés).

    Létrehozva: 2019.10.02. 15:47
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 19:51