Szakolczai György

1949-től 1951-ig az Agrimpex, majd a Terimpex Külkereskedelmi Vállalatnál adminisztrátorként dolgozott. 1951-1957 között a MÁVAG Mozdony és Gépgyár géplakatosa.

1957-1958 között szabadfoglalkozású szakfordítóként dolgozott. Ekkor tette közzé az input-output módszerről írt cikkeit, valamint Tinbergen „Ökonometria” című könyvének fordítását.

1958-1962-ben a Magyar Kereskedelmi Kamara Piac- és Konjunktúrakutató Főosztályának munkatársa volt. Nemzetközi gazdasági kérdésekkel foglalkozott, és tájékoztatásokat írt gazdasági vezetők részére a tényleges és várható külföldi gazdasági helyzetről. Ez időben tette közzé „A gazdasági fejlődés feltételei” című cikkgyűjteményét.

1963-1990-ben különböző számítástechnikai és közgazdasági intézményekhez tartozó Ökonometriai Laboratórium vezetője volt. A Laboratórium először a Nehézipari Minisztérium (NIM) Számítóközpontjához, majd az Információ Feldolgozási Laboratóriumhoz (Infelor), illetve utódjához, a Számítógép-alkalmazási Kutatóintézethez (Számki) tartozott, és az első volt Magyarországon, amely számítástechnikai eszközöket használt közgazdasági kérdések megoldására. Ennek az időszaknak az elején fejezte be és tette közzé „A gazdasági növekedés feltételei” című cikkgyűjteményét. Szakmai munkájának központjában ezt megelőzően a hazánkban addig elutasított modern matematikai módszerek, majd a modern gazdasági fejlődés- és növekedéselmélet hazai ismertetése és elfogadtatása állt. Az Ökonometriai Laboratóriumban már ezeknek az eszközöknek a felhasználásával a hazai progresszív gazdaságpolitikai törekvéseknek, így a gazdasági mechanizmus reformjának elméleti és számításokkal való alátámasztásával foglalkozott.

1979-ben a University of Texas at Austin vendégprofesszora volt. A szocialista gazdaság elveiről, gyakorlatáról és reformtörekvéseiről tartott előadást undergraduate és postgraduate hallgatóknak; ugyanerről tartott mintegy tíz előadást vezető amerikai egyetemeken. 1984-ben a Princeton University vendégkutatója volt, ahol az amerikai és a magyar közgazdászképzés összehasonlításával foglalkozott.

1990-1994-ben a Népjóléti és a Külgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadójaként aktuális kérdések megoldására vonatkozó javaslatokat készített elő.

1991-1993 között a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) meghívott előadója, 1993-tól 1998-es nyugdíjazásáig a BME tanára volt. Építőmérnök hallgatóknak tartott alapfokú közgazdasági előadásokat.

1998-2015 között az Általános Vállalkozási Főiskolán (ÁVF) oktatott, mint professor emeritus. Makro-és mikroökonómiát, valamint gazdasági fejlődéselméletet adott elő.

1990-től gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti kérdésekkel foglakozott. 2005-ig elsősorban az akkori gazdaságpolitikai problémákra keresett megoldást, és ebbe a témakörbe tartozó publicisztikákat írt. 2005-ben tért vissza a tudományos tevékenységhez. Több könyvet és nagyszámú tudományos cikket, néhány publicisztikát tett közzé. 2019-ig 300-nál több közleménye jelent meg.

1974-ben megkapta az MTA kandidátusa tudományos fokozatot. 1996-ban habilitált a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (BKE). 2017-ben a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. Makroökonómia témában 2018-ban megjelent könyve (l. alább) alapján a 2020-ban megkapta az MTA doktora címet.

Kitüntetései: Széchenyi Érem (Magyar Közgazdasági Társaság, MKT, 1971); a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2012).