Szajbély György

Születési dátum:
1954.08.26.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • programozó matematikus - JATE - 1978.

  • Diploma után a Volán 10-es számú Vállalatánál kezdett el dolgozni, ahol 1978-1988 között programozó, csoportvezető, osztályvezető majd főosztályvezető helyettes lett. Vezető szerepet kapott az informatikai részleg kialakításában. A vállalathoz érkező TPA gépeken már érdemi informatikai munkát végeztek.

    Hamarosan vállalkozásokba kezdett: ötleteit, megoldásait a jogszabályok adta lehetőségeknek megfelelően először újításként, később vállalaton belüli gazdasági munkaközösség (VGMK), majd önálló GMK tagjaként értékesítette. Kollegáival a TPA gépek RSX operációs rendszerében (az ASCOTA könyvelőgépek kiváltására) elkészítették az első könyvelő programot, amit már nem csak Volán vállalatoknak adtak el.

    1989-ben Szegeden három fővel megalakította a Griff Kft.-t. A Griff igazi „garázs-cég”. Némi ügyeskedéssel Bécsből behozták az első PC-ket, majd a korábban TPA-ra kifejlesztett könyvelő rendszer tapasztalatai alapján, PC-s környezetre kifejlesztettek egy integrált ügyviteli rendszert.

    1989-2000 között a Griff Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2017-ig a Griff Kft. átalakulásával létrejött Griffsoft Zrt. elnök-vezérigazgatója volt. 2017-től – az operatív vezetéstől visszavonulva – a Griffsoft Zrt. elnökeként tevékenykedik.
    30 év alatt a 3 fős garázs-cégből 170 fős informatikai középvállalat lett, a könyvelő programból kifejlődött a magyar közigazgatást meghatározó integrált gazdálkodási rendszere – a Forrás.NET.

    Időközben – a Griff-nél betöltött tisztsége mellett – 1991 és 1998 között a Montana Kft.-nél ügyvezető igazgató, majd annak Zrt.-vé alakulása után vezérigazgató volt.

    Két évig (2000-2002) a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) felügyelő bizottságának is tagja volt.

    És ami még fontos
    • Két fiú és egy lány édesapja. (2020-as közlés.)
    • A Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány (DEA) egyik alapítója.
    • Kikapcsolódás: Balatoni horgászat, hajózás és kertészkedés.
    • Hobbija az ingatlanfejlesztés. Olyan épületek felújítását és megőrzését vállalja, amelyek megmentése nemcsak neki, de a helyi közösség számára is fontos. Ilyen például a balatonföldvári Főnix Hotel villa épülete vagy a Griffsoft-nak székhelyet adó, a volt újpesti Szülőotthon épülete.

    Létrehozva: 2020.05.13. 20:51
    Utolsó módosítás: 2020.10.30. 11:08