Stuka Károly

Születési dátum:
1942.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2011.
Végzettség, szakképesítés:
  • fizikus - Moszkvai Állami Egyetem - 1967.

  • Az egyetem elvégzése után az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) szoftverfejlesztőként dolgozott. Az 1960-as évek végén induló TPA-70 projekt programozási munkálataiban vett részt Lőcs Gyula mellett.

    1971-ben áthívták a Számítástechnikai Koordinációs Intézetbe (SZKI), ahol először befejezte a KFKI számára Mandler Györggyel együtt fejlesztett S-Text szövegszerkesztő munkálatait.
    1971-1978 között az ESZR megvalósításának koordinálására nemzetközi szinten létrehozott Számítástechnikai Kormányközi Bizottság (SZKB) Magyarország által delegált kiküldöttje volt. Ezt a feladatot két cikluson keresztül látta el, 1974-től az SZKB igazgatóhelyetteseként.

    1979-től az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) osztályvezetőjeként a Számítástechnikai Kutatási Célprogramban (SZKCP), majd később az országos középtávú kutatási-fejlesztési programban vett részt.
    Az 1990-es években egy örökletes szembetegség folytán pályáját nem tudta folytatni.


    Létrehozva: 2016.07.02. 20:20
    Utolsó módosítás: 2024.06.07. 23:46