Srajber Benedek

Születési dátum:
1933.09.22.
Születési hely:
Nagyréde
Végzettség, szakképesítés:
  • fizika-matematika szakos középiskolai tanár - ELTE - 1957.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1972 - ELTE

    Első munkahelye a pécsi Nagy Lajos Gimnázium, ahol 1964-ig tanított.
    1965-ben az MTA Számítástechnikai Központhoz (MTASZK) került Budapestre, ahol a számítástechnika gazdasági alkalmazásaival foglalkozott.

    1972-ben egyik alapítója és egyben vezetője a SOTE (Semmelweis Orvostudományi Egyetem) Számítástechnikai Csoportnak, ahol a számítástechnika egészségügyi alkalmazásaival foglalkoztak. Legjelentősebb eredményük a 70-es évek újszülöttjeire vonatkozó, egész országra kiterjedő felmérések feldolgozása volt. Az orvostanhallgatóknak differenciál diagnosztika és matematikai statisztika tárgykörökben tartott előadásokat.

    1980 és 1998 között a KSH Államigazgatási Számítógépes Szolgálatnál (ÁSZSZ) az Alkalmazási főosztályt vezette. A főosztály a nyolcvanas évek elején főleg egészségügyi-informatikai rendszerekkel foglalkozott, később ez bővült a földméréshez kapcsolódó térinformatikai alkalmazásokkal.

    1973-ban alapító tagja volt az NJSZT Orvosbiológiai Szakosztályának.

    Lásd még

    Létrehozva: 2023.01.12. 18:39
    Utolsó módosítás: 2024.03.24. 16:05