Schnell László

Születési dátum:
1923.07.24.
Születési hely:
Pécs
Halálozási dátum:
1995.12.12.
Végzettség, szakképesítés:
  • gépészmérnök - József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 1947.
  • Tudományos fokozat:
    MTA doktora - 1974

    Egyetemi tanulmányainak befejezése után a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) demonstrátora volt. 1958-ban kerül a BME Műszer és Irányítástechnika Tanszékére, ahol Kolos Richárd professzor a miniszterhelyettesi megbízása miatt kevés időt tudott tölteni. Ezért Schnell nagy részt vállalt a Tanszék operatív irányításában. 1965. augusztusában egyetemi tanárrá nevezték ki.

    1967-ben átvette a BME Műszer és Irányítástechnika Tanszék (ahogy később nevezték: a Schnell-tanszék) vezetését, és 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig irányította azt.

    Kandidátusi értekezését 1961-ben, akadémiai doktori értekezését 1974-ben védte meg. Nevéhez fűződik a Schnell László Műszer- és Méréstechnika Alapítvány, valamint (a Gamma Digital Kft. által 2013-ban alapított) Schnell László Diplomadíj.

    Kitüntetései: A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1985); Állami-díj (megosztott, 1985).
    Az Állami-díjat a mikroprocesszort tartalmazó eszközök integrált tervező, gyártó és ellenőrző rendszerének kifejlesztésében és ipari alkalmazásának elterjesztésében elért kiemelkedő eredményeiért kapta.


    Létrehozva: 2016.05.15. 12:11
    Utolsó módosítás: 2024.07.18. 15:04