Pethő Attila

Születési dátum:
1950.02.26.
Születési hely:
Sátoraljaújhely
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - KLTE - 1974.
  • Tudományos fokozat:
    MTA rendes tagja - 2016

    1974-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) kezdett oktatni. 1987-ig az Algebra és Számelmélet Tanszéken tanított, majd 1988-1992 között már egyetemi docensként a Számítástudományi Tanszéket vezette.

    1992-1997 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) Informatikai Laboratóriumának vezetője. Ő irányította a Debreceni Universitas informatikai hálózat DOTE-s alhálózatának kiépítését. Szakmai vezetője volt annak a TEMPUS projektnek, amely 1995-re elkészítette a DOTE integrált egészségügyi és gazdálkodási informatikai rendszerének érdemi részét, amely azóta is működik. Közben, 1976-ban a KLTE-n egyetemi doktori, 1981-ben az MTA-n a matematikai tudomány kandidátusa, majd 1992-ben a matematikai tudomány doktora címeket szerzett.

    1994-ben nevezték ki a KLTE egyetemi tanárának, ahova 1997-ben főállásban tért vissza. 1998-tól Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. 2000-2003 között a Számítógéptudományi Tanszék vezetője, majd 1 évig az Informatikai Intézet igazgatója, 2004-2010 között pedig a már Debreceni Egyetem (DE) Informatikai Karának dékánja volt. 2009-2013 között ismét a Számítógéptudományi Tanszék, egyúttal 2008-2015 között a DE Informatikai Tudományok Doktori Iskolájának a vezetője volt.

    2010-ben az MTA levelező, 2016-ban rendes tagjává választották. Közben (1976 és 2006 között) számos osztrák, német, francia és japán egyetem meghívásának tett eleget. 2002-től a Grazi Műegyetem tiszteletbeli professzora.

    Kutatási területei: a számelmélet és a diofantoszi egyenletek, a számítástudományok körében pedig a kriptográfia és az algoritmikus adatvédelem. Több mint 170 publikációja jelent meg e témákban. Nagyon fontos tevékenysége volt a kriptográfia és az adatvédelem oktatásának megszervezése Debrecenben.

    Szerkesztő bizottsági tagja a Publicationes Mathematicae Debrecen (1994-), a Periodica Mathematica Hungarica (1998-2020, amelyből 2000-2007 között főszerkesztő), a Journal of Universal Computer Science (1995-2018), az Acta Mathematica Hungarica (2010-), a Uniform Distribution Theory (2013-) és az Acta Universitatis Sapientiae Informatica folyóiratoknak.

    Kitüntetései: Grünwald Géza-díj (Bolyai János Matematikai Társulat, BJMT, 1978); Akadémiai Díj (1992); Bolyai Farkas szakkuratóriumi díj (2000); Szent-Györgyi Albert-díj (oktatási miniszter, 2005); Akadémiai Kiadó Nívódíja (2008); Szele Tibor-emlékérem (BJMT, 2008).


    Létrehozva: 2022.03.19. 17:38
    Utolsó módosítás: 2024.03.23. 22:03