Náray Zsolt

1949-től 1952-ig tanársegéd volt a BME Fizikai Intézetében. 1952-től az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) tudományos munkatársa, majd a Kozmikus Sugárzási Osztály helyettes vezetője volt. 1958-1959 között a francia Center National de la Recherche Scientifique ösztöndíjasa, és a zürichi egyetem fizikai intézetében tanársegéd.

1959-től az MTA KFKI Fizikai Optikai Kutatólaboratóriumának, valamint az Elektronikus Főosztály vezetője, 1963-1969 között a KFKI igazgatóhelyettese volt. 1964-ban megszerezte a Fizikai tudomány kandidátusa címet. 1967-tól a BME címzetes egyetemi docense.

1968-tól az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) magyarországi főkonstruktőre volt. Ezt a tisztséget azzal a feltétellel vállalta, hogy magas színvonalú szakmai munkát végző apparátus álljon rendelkezésére. Így 1969-ben megalapította a Számítástechnikai Koordinációs Intézetet (SZKI), melynek főigazgatója volt 1992-es nyugdíjba vonulásáig.

Az országban folyó kutatások és fejlesztések főkonstruktőri összefogása mellett az SZKI saját számítógépes fejlesztéseket is végzett (az R10, R12, R15, az M05X, M08X és a Proper számítógép-család). Emellett élen járt az új informatikai technológiák hazai honosításában (time-sharing üzemmódú nagyszámítógép, terminál szobákkal és kihelyezett terminálokkal), illetve saját fejlesztésekben (logikai programozási nyelv implementálása, számítógéppel segített automatizált tervezés, írás-felismerés stb.).

1970-ben megszerezte a fizikai tudományok doktora címet. 1972-ben a BME címzetes egyetemi tanára lett. Emléktábla őrzi arcát az SZKI volt székházának falán.

Kitüntetései: Bródy Imre-díj (Eötvös Loránd Fizikai Társulat, 1955); Kossuth-díj a magfizikai méréstechnika fejlesztésében elért eredményeiért (1963); Akadémiai díj I. fokozata (1965); Állami Díj a magyar számítástechnika megalapozásáért (1983).