Nagy Ákos

Születési dátum:
1942.02.27.
Születési hely:
Gyula
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1971.
  • digitális elektronikai szakmérnök - BME - 1974. (Digitális berendezések rendszertervezése)

  • 1969 óta informatikával foglalkozott. 1969-1973 között a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) gépterem vezetőként részt vett az első harmadik generációs (integrált áramkörös) számítógép beindításában.

    1973-1975 között az Építésügyi Minisztérium Számítógépesítési és Ügyvitelszervezési Vállalatnál (ÉM Számgép) a Software Osztály vezetője volt; 1974-től itt egy Siemens 4004 típusú számítógép működött.

    1985-ig a Pénzügyminisztérium Számítóközpontjában (PM SZK) majd a Pénzügyi Számítástechnikai Intézetben (PSZTI) az Adatátviteli Osztály vezetője volt. Többek között foglalkoztak a TPA-Siemens számítógépek összekapcsolásával is.

    1985-től 2000-ig, nyugdíjazásáig az X-Byte Kisszövetkezet (később Kft.) elnöke, majd igazgatója volt. Adatátviteli lokális hálózatok építésével foglalkoztak, valamint különböző típusú számítógépek hálózatba kötését vállalták. Mindegyik feladatot megoldották – így megkapták a “Kiváló Áruk Fóruma” címet és az ISO 9001 minősítést.

    Társadalmi aktivitása: a Gyáriparosok Országos Szövetsége etikai bizottságának volt elnöke; az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alapító tagja és az etikai bizottság volt elnöke; a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány volt kuratóriumi elnöke; a Budapesti Főváros Vagyonkezelő Részvénytársaság volt igazgatósági elnöke; 1970-óta az NJSZT tagja.

    És ami még fontos
    • A vállalkozások fejlesztésének területén végzett tevékenységéért 1999-ben megkapta a “Budapestért” díjat.

    Létrehozva: 2017.04.23. 10:42
    Utolsó módosítás: 2023.12.02. 13:04