Marxreiter Alajos

Születési dátum:
1940.07.31.
Születési hely:
Szekszárd
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1965.

  • A Volán Tröszt Elektronika vállalatánál kezdett dolgozni, majd jogutódjánál, a Volán Elektronikánál folytatta, ahol is egészen nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett.

    Kezdeti munkái során jórészt UNIVAC számítógépek és perifériális egységeik üzemeltetésével, javításával és programozásával foglalkozott. Ezekkel oldották meg – egyik elsőként az akkori nagyvállalatok közül – a vállalat teljes adatfeldolgozását.

    Később kinevezték a Volán Elektronika számítógéppark üzemeltetésének műszaki vezetőjévé, majd egy időre a vállalat igazgatója lett. Utóbb az igazgatói pozíciót tanácsadóira felcserélve kis számítógépek programozására tért át (IBM PC-re készítették például az úthálózat-kezeléssel kapcsolatos programjukat.)

    Az 1900-as évek végén már fejlesztési igazgatóként irányította a cég kiemelkedő sikerű termékének, a Libra (először Mérleg elnevezésű) vállalati informatikai rendszernek a kialakítását, folyamatos fejlesztését. A rendszer a piacra bevezetése után hamarosan a hazai gazdasági élet és a vállalatok egyik legnépszerűbb programtermékévé vált. A fejlesztők elsőként indítottak korszerű termékkövetést, a felhasználók felé forródrótos kiszolgálást, ami a maga idejében forradalmasította a magyarországi alkalmazói piacot. A programot több ezer példányban adták el. A termék az akkoriban újdonságnak számító tranzakció kezeléssel, vírusvédelemmel, decimális aritmetikával a kevésbé megbízható “klón” gépeken is biztonságosan működött.

    Később az ORACLE alapra átírt Mérleg programhoz kapcsolódó magánnyugdíjpénztári rendszer fejlesztésében vett részt.

    És ami még fontos
    • 1959-ben a MÜM 14-es tanintézetében elektroműszerészként végzett.
    • Család: 3 gyermek, 7 unoka és 1 dédunoka. (2020-as közlés.)

    Létrehozva: 2020.11.30. 18:01
    Utolsó módosítás: 2020.11.30. 18:03