Lengyel Veronika

Születési dátum:
1947.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2016.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - ELTE - 1974.

  • Szakmai pályafutását a Magyar Vegyipari Egyesülés Mérnöki Irodájánál (MAVEMI) rendszerprogramozójaként kezdte. Ez utáni munkahelyei: 1979-1982 között OKISZ Szoftver-ház majd, 1982-1989 között Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk), ezt követi 1996-ig az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Intézet (SZTAKI), majd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál (OMFB), ahol 1998-ig dolgozott.
    1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) kormány-főtanácsadói beosztásban elsősorban alkalmazási rendszerek fejlesztésével, később stratégiai kérdésekkel foglalkozott.

    1976-tól több éven át a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Vegyészmérnöki Karán, a Matematika Tanszéken oktatott.

    1995-ben az első magyar nyelvű internet szakkönyv szerkesztője-társszerzője volt; „Az internet világa” című könyv több kiadást ért meg, és közel 25.000 példányt adtak el belőle.

    Az 1999-ben készült, „Magyar válasz az Információs Társadalom kihívásaira” című nemzeti informatikai stratégiai anyag koordinátora volt a MEH részéről.

    Lásd még
    • Lengyel Veronika, Pásztor Miklós, Tétényi István (szerk.: Lengyel Veronika): Az INTERNET világa. ComputerBooks, Budapest, 1995. 284 old. (További kiadások: 1996., 1998., 1999.)

    És ami még fontos
    • Család: két gyermek és három unoka.

    Létrehozva: 2018.03.18. 20:36
    Utolsó módosítás: 2021.03.27. 19:36