Leitner László

Születési dátum:
1946.08.31.
Születési hely:
Debrecen
Halálozási dátum:
2008.05.02.
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - MKKE - 1970.

  • A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) kecskeméti központ igazgatója volt.

    Ő szervezte meg az NJSZT államigazgatási szakcsoportján belül a vállalati felhasználók körét. Emellett számos diákversenyt szervezett.

    A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egykori titkára, az NJSZT Bács-Kiskun megyei szervezetének titkára volt.

    1985-ben az NJSZT-től Neumann-díjat kapott.

    Lásd még
    • Horváth Imre, Leitner László, Mezey Gyula: Tanácsigazgatás és informatika (szerk. Pongrácz Tibor). Budapest, Számalk, 1983.

    • nekrológ
    És ami még fontos
    • A Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke volt.
    • A Kecskeméti Városszépítő Egyesület által meghirdetett „A 2006-os Év Legszebb Épülete, Felújítása és Kertje” című pályázaton 2007-ban (a Cifra palotában) bronz emlékplakett kapott.
    • Idézet tőle: „Legyen szó egy szervezetről, nemzetről, társadalomról, vagy civilizációról, ezek csak akkor fejlődnek, virágoznak, ha olyan tettekre képesek serkenteni a hétköznapi embert, melyek nem hétköznapiak.”

    Létrehozva: 2021.07.02. 10:07
    Utolsó módosítás: 2021.07.02. 10:07