Krén Emil

Születési dátum:
1935.
Születési hely:
Újpest
Végzettség, szakképesítés:
  • vegyész - ELTE - 1958.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1974

    Egyetemi tanulmányait követően 1958-tól az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) dolgozott kutatóként, majd különböző pozíciókban intézeti vezetőként 1991-ig. Kutatási területe ötvözetek mágneses szerkezete és fázisátalakulásai neutrondiffrakciós vizsgálata volt. 1968-ban egy évig Franciaországban, a Centre d’Études Nucléaires de Grenoble (CENG) kutatóközpontban dolgozott. Kandidátusi címet fizikatudományból szerzett 1974-ben.
    Tudományos vezetőként a Szilárdtestfizikai Főosztály főosztályvezetője, majd a Mikroelektronikai Kutatóintézet (KFKI MKI) igazgatója és a mágneses memóriák kutatására irányuló célprogram vezetője volt.
    1981 és 1991 között főigazgató-helyettesként dolgozott, 1982-ben – a főigazgató betegsége miatt – 1 évig megbízott főigazgató feladatot látott el.

    1982 és 1984 között országos szinten a mikroelektronikai kormánybiztos mellett dolgozott; a Szilárdtestfizikai Főirány Koordinációs Bizottságának elnöke volt. Részt vett az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) munkájában is.

    1991 és 2016 között a T-Systems Magyarország Zrt. (illetve jogelődje: a KFKI Számítástechnikai Csoport cégei) Felügyelő Bizottságának elnöke volt.

    1994-ben rajztanárokkal és múzeumi szakemberekkel együttműködve informális projektet indított a művészettörténeti oktatást és múzeumi kurátorok munkájának támogatását célzó web-es megoldások kidolgozására. Ennek eredményeként megjelent a világhálón a Képzőművészet Magyarországon és a Web Gallery of Art (WGA) elnevezésű képgyűjtemény (1995-ban, illetve 1996-ban), amelyeknek nemzetközi bemutatása a Museums and the Web (Toronto, 1998) és a Digital Resources for the Humanities (King’s College, London, 1999) konferenciákon történt meg. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete – amelynek díját is megkapta 1999-ben – az anyagot a kezdetekben CD-ROM-on népszerűsítette tanárai között. A Web Gallery of Art honlap 2024-ben mintegy 52.900 digitális reprodukciót és 5.600 művész életrajzot tartalmaz.

    Az NJSZT 2004-ben Kalmár-díj kitüntetésben részesítette.

    És ami még fontos
    • A WGA-t az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének (American Library Association, ALA) Reference and User Services Association (RUSA) nevű szekciója által szervezett szavazáson az amerikai könyvtárosok beválasztottak a 2013-as év 26 legjobb ingyenes tartalom-szolgáltató honlapja közé.

    Létrehozva: 2024.05.08. 13:22
    Utolsó módosítás: 2024.05.08. 21:35