Krammer Gergely

Születési dátum:
1937.05.21.
Születési hely:
Érsekújvár (Csehszlovákia)
Halálozási dátum:
2016.01.17.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár - ELTE - 1959.

  • Az egyetem elvégzése után szakmai érdeklődése az akkor kialakuló számítógépes grafika felé vitte – e szakterület nemzetközileg elismert szakembere.

    1959-1961 között a Veszprémi Vegyipari Egyetem (VVE) Matematika Tanszékén volt tanársegéd. 1961-1968 között az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Számítóközpontjában tudományos munkatársként dolgozott. 1968-1970 között a Munkaügyi Minisztérium (MÜM) Országos Vezetőképző Intézetének (OVK), majd 1990-1997 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Intézet (SZTAKI) Elektronikai Főosztályának volt tudományos munkatársa 1997-ben vonult nyugdíjba.

    Tanári elhivatottsága okán 1962-től kezdve oktatott különböző tárgyakat az ELTE Természettudományi Karának (TTK) óraadójaként. 2000-2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karának megbízott előadója, ahol először a Bevezetés a programozásba, később a felsőbb évfolyamokon a Számítógépes grafika alapjai c. tárgy lelkes oktatója volt.
    2005-től 1012-ig az ELTE Informatikai Kar részfoglalkozású tudományos munkatársaként a számítógépes grafika és a szoftver-ergonómia oktatója volt.

    Kutatási területei a számítógépes grafika és a szoftver-ergonómia.

    És ami még fontos
    • Bámulatos volt sokoldalú érdeklődése; nem csak a saját szakmájában volt széleskörűen tájékozott, hanem például a nyelvekben és a humán tárgyakban is.
    • A szakmai kifejezések meggyőződéses magyarítója volt.
    • „A hit nem csak nézetek egy halmaza, egy gondolkodásmód, hanem életet alakító erő, odaadás. Gergely példát adott arra, hogy sok-sok nehézség közt is – amiben neki bőven volt része -, hogyan lehet hittel, reménnyel, szeretettel élni.” (idézet a nekrológból).

    Létrehozva: 2016.05.05. 16:08
    Utolsó módosítás: 2024.04.19. 22:46