Kovács Péter

Születési dátum:
1936.08.13.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - MKKE -
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa

    Egyetemi tanulmányainak befejezését követően a Közgazdasági és Jogi Kiadó szerkesztője, félállásban az MTA Kibernetikai Kutatócsoport (KKCS) alkalmazásokért felelős munkatársa, majd az Országos Tervhivatal (OT) Tervgazdasági Intézet informatikai osztályvezetője volt.

    A Pénzügyminisztérium miniszteri tanácsadója volt, majd a Pénzügyminisztérium Számítástechnikai Intézete (PSZTI) alapításáért felelős vezető. Ez után az Országos Vezetőképző Központ (OVK) informatika-alkalmazásokért felelős vezetője volt (külföldi szakértőkkel együttműködve).
    Az Magyar Nemzetei Bank (MNB) Informatikai Főosztály vezető helyettese volt ez után, majd az Igazságügyi Minisztérium Informatikai Főosztályának vezetője; az Infopark Rt. vezérigazgatója, majd 2004-től Magyar Ügyvédi Kamara informatikai szakértője volt.
    A fenti szervezeteknél a makroszintű informatikai folyamatok szervezésével és irányításával foglalkozott.

    A közgazdaságtudományok kandidátusa, az MTA Államigazgatási Bizottságának tagja.

    Az NJSZT alapító tagja, majd a Rendszerszervezési Szakosztály vezetője volt kb. 15 éven át. Az IFIP Magyarországot képviselte Kádár Iván mandátumának lejártát követően. Az International Federation for Information Processing (IFIP) TC 8. Közigazgatási Informatikai Rendszerek munkacsoportjának alapító vezetője, majd IFIP treasurer volt 1987-ig.
    Az első Magyarországon rendezett IFIP kongresszusnak volt felelős szervezője. Számos IFIP kongresszusnak volt előadója, illetve vitavezetője.

    Az NJSZT 1982-ben Neumann-díjban részesítette.


    Létrehozva: 2015.12.06. 11:06
    Utolsó módosítás: 2020.09.17. 17:10