Kovács Ervin

Születési dátum:
1935.12.05.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1959.

  • A diploma utáni kötelező másfél éves gyakorlati időt a Magyar Rádió és Televíziónál töltötte. Ezt követő szakmai pályafutása során közel 50 évig neves hazai számítástechnikai intézeteknél volt számítástechnikai, jellemzően értelmiségi kollektívák vezetője.
    Közel 10 évig az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetben (MTA KFKI) dolgozott egy rövid, kezdeti időszak után, mint laboratóriumvezető.

    1968-ban egyik alapító tagja volt a Számítástechnikai Koordinációs Intézetnek (SZKI), ahol hardvert, szoftvert, alkalmazói rendszereket terveztek és értékesítettek. 1988-ig az SZKI-ban kezdetben laboratórium-vezető, majd laboratórium-csoportvezető, végül műszaki igazgató volt. Egy ideig (az SZKI főigazgatója, Náray Zsolt tartós betegsége alatt) megbízott főigazgatóként is dolgozott.

    Az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR), Mini Számítógép Rendszer (MSZR) és Mikroelektronikai Elembázis (MEB) különböző szakértői testületeinek volt tagja. Nemzetközi kapcsolatokban Magyarország egyik képviselőjeként is tevékenykedett.

    1988-tól a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk) oktatási, majd 1992-től stratégiai igazgatója, illetve az átalakulással létrejött Számalk Rt. igazgatóságának tagja lett. 1993-ban a Számalk menedzsmentje által alakított Kft. (melynek tagja volt) egy sikeres pályázat nyomán megvásárolta a cég stratégiai tulajdoni hányadát a magyar államtól, így (áttételesen) a cégcsoport egyik tulajdonosává is vált.
    2000-ben formálisan nyugdíjba vonult, de 2005-ig még ellátta igazgatósági és felügyelőbizottság-elnöki feladatait.

    És ami még fontos
    • Tipikus értelmiségi családban nőtt fel: mérnökök, orvosok között – egy nagy háború és egy világválság utáni, nem túl népes generáció tagjaként. Ezt a generációt tovább tizedelte a második világháború és az 1956-os forradalom utáni emigrációs hullám. Életének egyik alapélménye: ha az ember valahogy életben marad, talpra lehet állni.

    Létrehozva: 2015.12.06. 10:53
    Utolsó módosítás: 2024.04.23. 22:25