Kornai János

Születési dátum:
1928.01.21.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • közgazdász - -
  • Tudományos fokozat:
    MTA rendes tagja - 1982

    Elsősorban közgazdászként ismerik, de az 1960-as évek elején az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában (KKCS) dolgozott, ahol először az M-3, később az Ural-2 gépen vezette az első közgazdasági matematikai modellezési munkálatokat.

    1953-tól a közgazdaság-tudomány kandidátusa fokozat megszerzéséhez folytatott tanulmányokat. 1955-től az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa volt. Az 1956-ban megvédett, „A gazdasági vezetés túlzott központosítása” című kandidátusi értekezésének témája miatt eltávolítják az intézetből. Ekkor kezdett el foglalkozni a nyugati közgazdaságtan eredményeinek feldolgozásával.

    1958-ban a Textilipari Intézet osztályvezetőjévé nevezték ki. 1963 és 1967 között az MTA Számítástechnikai Központjának osztályvezetője és kutatója volt. 1967-ben került vissza az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetébe, mint a Gazdasági szabályozás-elméleti osztályvezetője.

    1961-ben kapta meg az egyetemi doktori, 1965-ben az MTA doktora fokozatot. Később az MTA Közgazdaságtudományi Intézet kutatóprofesszorává nevezték ki.
    Számos külföldi egyetem vendégprofesszora. 1986-tól a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora, majd (2002-től) professor emeritusa. 1992-ben a Collegium Budapest Institute for Advanced Study egyik alapítója és vezető kutatója. 2005-től a Közép-európai Egyetem (CEU) kutatóprofesszora. 2011-től a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) oktatója, majd professor emeritusa.

    1976-ben megválasztották az MTA levelező-, 1982-ben rendes tagjává. Ezen kívül az Amerikai Tudományos és Művészeti, a Brit, a Svéd Királyi, a Finn Tudományos, az Orosz Tudományos és a Bolgár Tudományos Akadémia is felvette tagjai sorába. 2016-tól az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának külföldi tagja.

    Az Acta Oeconomica, az Acta Oeconomica és a Közgazdasági Szemle szerkesztő-bizottságának tagja. 1972 és 1977 között az ENSZ Fejlesztésszervezési Bizottsága alelnöke, 1978-ban a Nemzetközi Ökonometriai Társaság, 1987-ben az Európai Közgazdasági Társaság, 2002-ben pedig a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöke. 1995-2001 között a Magyar Nemzeti Bank jegybanktanácsának tagja volt.

    Fő kutatási területe a szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet. Az 1950-es években indult több évtizedes kutatói tevékenysége nyomán a szocialista gazdasági rendszer elemzésének legismertebb kutatójává vált. Eredményeit számos nagy hatású könyvben és folyóiratcikkben tette közzé. Elsőként alkalmazta a matematikai (lineáris) programozás éppen születő eszközeit hazánk optimális gazdasági szerkezetével kapcsolatos feladatok megoldására.

    Főbb kitüntetései: Akadémiai Díj (MTA. 1969, 1974); F. E. Seidman-díj (USA, 1982); Állami Díj (1983); Alexander von Humboldt-díj (NSZK, 1983); Erasmus Medal (Academy of Europe, 1992); Deák Ferenc-díj (jogászi hivatásrendek képviselőim 1994); Széchenyi-díj (1994); Francia Köztársaság Becsületrendje (1997); Díj a Magyarság Hírnevéért (1997); John von Neumann Medal (Rajk László Szakkollégium, 1997); Prima Primissima díj (Vállalkozók Örszágis Sövetségével támogatásával, 2005); Leontief-érem (szentpétervári Leontief Centre, 2010); a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2010).

    És ami még fontos
    • A Collegium Budapest egyik alapítója.
    • 2005-ben Budapest díszpolgárává avatják.

    Létrehozva: 2019.04.25. 08:50
    Utolsó módosítás: 2020.09.15. 16:57