Kertész Ádám

Születési dátum:
1936.10.03.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2019.09.13.
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1968.

  • Kezdetben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népszámlálási Osztályán dolgozik, munka mellett elvégezve az ELTE alkalmazott matematika szakát. 1965-1971 között az IBM Magyarországi Kft.-nél szervezőtanoncként kezdi, majd a ranglétrát végigjárva, igazgatóként a szocialista Magyarországban sikerrel vezeti a kapitalista világ egyik vezető cégének képviseletét.

    1971-től az Infelor Információtechnológiai Laboratórium, a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet (Számki), majd a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat (Számalk) műszaki-gazdasági tanácsadója, később a Számalk fejlesztési igazgatója. Részt vesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi kereskedelmi rendszerének kifejlesztésében.

    Az 1960-as évek végétől az APL programozási nyelv egyik vezető szakértője és sikeres alkalmazója, a PL/1 nyelv bevezetője. Évekig az Információ Elektronika c. folyóirat szerkesztője. Kezdettől fogva tart előadásokat, szemináriumokat; a programozási kultúra egyik hazai terjesztőjeként tartják számon.

    Az 1980-as évek végétől az Amerikai Egyesült Államokban (USA) nagy nemzetközi cégeknél, így a Morgan Stanley-nél mint tanácsadó, az Észak amerikai Philips-nél mint elemző és tanácsadó, majd APL-menedzserként dolgozik. Számos sikeres üzleti alkalmazás és APL-alapú rendszer kifejlesztője. Szakmai tudására jellemző, hogy még 70 éves kora fölött is rendszeresen kap megbízásokat.

    1987-ben az NJSZT Neumann-díjban részesíti.

    És ami még fontos
    • Fiatal kora óta kedvelte a matematikát, mégis először a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, ahol 4 és fél évig vett részt a vegyészmérnöki képzésben.
    • Hobbik: bridzs, számelmélet, fejtörők.
    • Közel három évtizeden keresztül a magyar bridzsbajnokság első osztályában a legjobbak között szerepelt. Tevékeny részt vállalt a versenyek lebonyolításában is. Éveken keresztül ö volt az egyetlen nemzetközileg elismert magyar versenybíró. Sok nemzetközi versenyen bíráskodott Magyarországon is és külföldön is.

    Létrehozva: 2015.12.06. 09:49
    Utolsó módosítás: 2019.09.23. 19:30