Karádi Pál

Születési dátum:
1944.08.10.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2025.10.29.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1967.

  • 1967-től 2006-ig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI) létrehozott, majd a rendszerváltozást követően önállósodott számítástechnikai fejlesztő csoportokban, illetve szervezetekben tevékenykedett.

    Kezdetben egy fiatal csapat tagjaként a TPA miniszámítógép első integrált áramkörös változatának kifejlesztésében vett részt. Később osztályvezetőként munkatársaival megteremtette a TPA ügyvitelgépesítési célú alkalmazásainak hardver/szoftver feltételeit, lehetővé téve a számítástechnika decentralizálását az államigazgatásban és a nagyvállalatoknál. A létrehozott országos számítógéphálózatok (Pénzügyminisztérium, Központi Statisztikai Hivatal, Magyar Posta, vízügy, bányászat stb.) sikere a kutatóintézeti környezetben rendelkezésre álló, szerteágazó és mély hardver/szoftver/hálózati szaktudásnak volt köszönhető.

    Az 1990-es rendszerváltozást követően a KFKI Számítástechnikai Rt. egyik alapítójaként – az új feltételek közepette integrálva a „KFKI Csoport”-ban felhalmozott szakismereteket és tapasztalatokat – komplex feladatmegoldó rendszerek létrehozását irányította pénzintézeteknél (pl. OTP), nagyvállalatoknál (pl. MÁV) és az államigazgatásban (pl. Honvédelmi Minisztérium).

    Nyugdíjba vonulását követően megalapította az egészségügyi prevencióval foglalkozó Quintess cégcsoportot, amelynek keretében kutatás-fejlesztési projekteket és továbbképző programokat hozott létre.

    Kitüntetései: Intézeti Díj I. fokozata (KFKI, 1972); Kiváló Feltaláló Arany fokozata (MTA, 1974 és 1986).


    Létrehozva: 2020.04.19. 21:16
    Utolsó módosítás: 2025.10.30. 16:26
    Translation

    × Close